Étkezési és étteremlátogatási szokások Budapest belvárosában

A Forsense 2008 áprilisában telefonos közvélemény-kutatást végzett Budapest belvárosi lakóinak étteremhasználati és étkezési szokásairól. A felmérésben összesen 250 V. kerületi lakos mondhatta el a véleményét és oszthatta meg szokásait a témáról. A felmérés szerint a belvárosiak kevésbé preferálják a gyorséttermeket, az élen toronymagasan a magyar konyhájú étterem végzett.

A megkérdezettek 85%-a főz otthon, és mindössze a válaszolók negyede szokott étterembe járni, de csak nagyjából 10% az, aki inkább ezt preferálja az otthoni főzéssel szemben. Ehhez hasonló arányt ér el a munkahelyi étterem, bár az összes említés tekintetében már csak minden 8. ember mondta, hogy itt étkezik. A válaszolók közel harmada rendszeresen jár étterembe ebédelni, ennél valamivel magasabb azok aránya, akik vacsora céljából keresik fel az éttermet (39%). Megkérdezték, hogy átlagosan mennyit költenek egy adott alkalommal az étterembe látogatók, illetve, hogy mi az a maximális összeg, amit egy alkalommal hajlandók lennének elkölteni. A válaszadók legkevesebbet a hétköznapi ebédre költenek, átlagosan 1400 Ft-ot egy alkalommal, a legtöbbet pedig (4300 Ft-ot) egy ünnepi ebédért adnak ki. Ha a maximális összeget nézzük, nagyjából 1-2 ezerrel költenének többet egy étkezésre, ez alól csak a hétvégi éttermi ebéd kivétel, ahol kétszer annyit is (6400 Ft-ot) hajlandók lennének kiadni az étkezésért, mint amennyit jelenleg átlagosan költenek. A legtöbben családi esemény okán mennek étterembe (44%), ettől csak kevéssel (41%) marad el a barátokkal, ismerősökkel való találkozás.
A kérdezetteknek különböző étteremtípusokat is értékelni kellett egy 1-5-ig terjedő skálán aszerint, hogy mennyire szívesen ebédelnek azon a helyen. Ezt utána – a jobb átláthatóság kedvéért – egy 0-100-ig terjedő skálára vetítették ki. A belvárosiak kevésbé preferálják a gyorséttermeket, ezt támasztja alá két nagy amerikai típusú gyorsétterem-hálózat utolsó és utolsó előtti helyezése és 15 pont körüli pontszáma. Az élen toronymagasan (65 ponttal) a magyar konyhájú étterem végzett, tőle lemaradva (44 pont) az egzotikus konyhájú étterem (pl. mediterrán, ázsiai) következett, míg harmadik helyre a magyaros gyorsétkezde került. A pizzériák, a török és a kínai étterem is 25-32 pont között kapott. A hétvégi ebéd helyszínének kiválasztásakor rengeteg szempontot mérlegel általában az ember. A kérdezettek szerint a legfontosabb (96 pont) az étel minősége, ettől csak kicsit lemaradva (90 pont) következik a kiszolgálás udvariassága. Szintén egymáshoz elég hasonló eredményt ért el a következő három szempont: az étel fajtája (milyen konyha szerint főznek) (79 pont), a kiszolgálás gyorsasága (76 pont), és a választék nagysága (75 pont). Legutolsó helyre az a szempont került, hogy van-e élő zene az adott helyen, mindössze 16 pontra értékelték a válaszadók ennek a fontosságát. Ha az éttermekben játszott különböző zenék között szeretnénk valamilyen sorrendet felállítani, az látszik, hogy pozitív irányba leginkább a jazz befolyásolja (47 %- szerint ez pozitívum egy helyen), negatív irányba pedig a magyar nóta (44 % számára ez negatívum). A régi és a mai slágerek között nincsen lényeges különbség, valamivel többen örülnek a régi slágereknek, mint a maiaknak.


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.