Felülvizsgálják a világörökségi helyszínek vendéglátóhelyeit

Hivatalból, évente felülvizsgálja a rendőrség a világörökségi helyeken működő vendéglátóhelyek éjszakai nyitvatartásához adott szakhatósági hozzájárulását - az erről szóló zárószavazás előtti módosító javaslatot az alkotmányügyi bizottság támogatta hétfői ülésén.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, V. kerületi polgármester és két képviselőtársa kezdeményezte, hogy a fővárosi önkormányzattól utalják a kerületek hatáskörébe a zajjal összefüggő szabályok meghatározását, valamint a világörökségi területen működő, szeszes italt árusító vendéglátóhelyek esetében a rendőrséget szakhatóságként vonják be az éjszakai nyitvatartáshoz szükséges jegyzői engedély kiadásába.     

Rogán Antal zárószavazás előtti módosító indítványt terjesztett be saját javaslatához, amely rögzíti, hogy a rendőrség az ilyen esetekben kiadott szakhatósági hozzájárulását hivatalból, évente felülvizsgálja, lakossági bejelentés alapján pedig bármikor felülvizsgálhatja és akár vissza is vonhatja hozzájárulását.     

A zárószavazás előtti módosító javaslatot a fideszes és a KDNP-s tagok szavazatával támogatta az alkotmányügyi bizottság. Az MSZP-s Lamperth Mónika azt vetette fel, hogy az éves felülvizsgálati kötelezettség indokolatlan adminisztratív terhet róna a rendőrségre.     

Rogán Antal, a törvényjavaslat szeptember 11-i országgyűlési vitájában azt mondta: a világörökségi helyeken található, éjfél után is nyitva tartó vendéglátóhelyek rendőrségi engedélyeztetésével a night klubokat kívánják visszaszorítani, nem az éttermek és egyéb szórakozóhelyek üzemeltetését akarják "visszaszigorítani". Mint mondta, indítványuk legfeljebb 50-100 szórakozóhelyet érinthet országosan.

Forrás: MTI


Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy legendás burgerezőben

Séfváltás egy legendás burgerezőben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.