Feltalálták a pink csokoládét

A rubint csoki ugyanolyan találmány, mint amilyen 80 évvel ezelőtt a fehér csoki kikísérletezése volt. Csakhogy ez elődjével ellentétben valóban csoki, és nem tartalmaz színezéket.

Amikor azt hittük, már nem lehet újat kitalálni a csokoládépiacon, előálltak a rubinvörös csokoládéval. Az újítást, amely az első igazi áttörés 80 éve, a fehércsokoládé óta, a világ legnagyobb csokoládégyártója, a belga Callebaut mutatta be.

A gyümölcsös ízű, rózsaszínben játszó csokoládé 13 évnyi fejlesztés eredménye, amelytől nem kevesebbet remélnek, mint a pangó csokoládépiac fellendítését – írja a Bloomberg. Az első próba a jövő évi Valentin-nap lehet, az igazi berobbanást pedig a kínai piactól remélik – aligha véletlen, hogy a bemutatót Sanghajban tartották.


Mielőtt bárki gyanakodna, az új csokoládé nem színezékkel vagy aromával készült, nem tartalmaz semmilyen színezéket vagy hozzáadott gyümölcsös aromát, mégis a bogyósgyümölcsökre emlékeztet az íze – lévén egy speciális kakaóbab adja az alapját, amelynek az íze nagyon hasonlít a bogyós gyümölcsökéhez. A különleges színt pedig a feldolgozás során nyeri a bab. Piros kakaóport egyébként már készítenek, viszont ez az első alkalom, hogy csokoládé készül a szokatlan színben.

Jelenleg a csokoládé négy alapfajtáját készítik: az ét- és tejcsokoládé mellett a fehércsokoládé, illetve a Dulcey, vagyis szőkecsokoládé néven ismert karamellizált fehércsokoládé.


Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.