Hordóreptetés is lesz az idei Csabai Sörfesztiváon

Csaknem százfajta csapolt sört lehet kóstolni a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén, amelyet június 2. és 4. között rendeznek meg a békési megyeszékhelyen.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Bora Imre, a fesztivál főszervezője a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idei, 17. fesztiválnak Belgium lesz a díszvendége. A belga sörök mellett spanyol, cseh, német, angol és szlovák söröket, továbbá magyar kézműves remekeket kóstolhatnak az érdeklődők. "Itt lesz a 2013-ban a világ legjobb sörének választott Primátor sörgyár szűretlen búzasöre is" - emelte ki.  A rendezvény megnyitóján egy 30 literes hordót egy matuzsálemi korú, 1950-es repülővel ezerméteres magasságba emelnek, onnan ejtőernyősök hozzák le, és leérkezés után azonnal csapra verik - fejtette ki Bora Imre.   

Idén szakmai konferenciát szerveznek Kisüzemi sörök a kiskereskedelemben címmel, amelyen egyebek mellett a kisüzemi főzdék történetét, az elmúlt időszak eredményeit és a sörfőzdék adózásának kérdéseit járják körbe a szakemberek. Szombaton több mint 140 csapat készít pörköltet, amelyet szakértő zsűri, mások mellett Kovács Lázár értékel majd. Vasárnap lesz a sörfutás: a nevezőknek az 1,6 kilométeres távon négy korsó sört kell elfogyasztaniuk, egyet a rajtnál, hármat az ellenőrző pontokon - mondta Bora Imre. Hozzátette: szombaton és vasárnap óriáskivetítőn közvetítik a Final Four-ba jutott veszprémi kézilabda csapat mérkőzéseit.   

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere "a nyári időszak első zajos csabai hétvégéjének" nevezte a fesztivált. Hanó Miklós alpolgármester és Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei igazgatóságának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendezvény a magyar agrárium, a békési élelmiszeripar seregszemléje is. Hanó Miklós fontosnak nevezte a kistermelők felemelését, akik szerinte egyre inkább prémium minőségben képesek termékeket előállítani.    

Forrás: Vendég és Hotel


Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.
Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok

Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok 

Az iparági adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a „készre kevert italok” kategória már nemcsak egy átmeneti trend, hanem a piac legstabilabb növekedési motorja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.