Hungarikum bormustra a Balaton partján

(MTI) - Több mint hatvan szőlőfajtából készült, mintegy 130 fajta bort vonultat fel hetven hazai pincészet szombaton Keszthelyen a Balaton Színházban megrendezésre kerülő hungarikum bormustrán.

A hungarikum szőlőfajták borainak kóstoltatása mellett neves borászok és szakemberek tartanak előadásokat. Többek között szó esik a Festetics és a Keszthely környéki szőlőbirtokok történetéről, a borkészítés fortélyairól, a hungarikum szőlőfajtákról és a fűszerezett borokról - mondta Osvald Bálint, a szervező Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatóhelyettese az MTI-nek.
Tájékoztatása szerint a magyarországi nemesítésű hungarikum borfajták bemutatkozó fórumán megemlékeznek Bakonyi Károly (1921-2010) cserszegtomaji szőlőnemesítőről. Az emléksarokban a fotóiból, munkásságának tárgyi emlékeiből nyílik kiállítás.
A bormustrára neves gasztronómiai kiállítók is meghívást kaptak, akik gazdagon terített asztallal, étel- és italkülönlegességekkel, házi sajttal és pogácsával, füstölt hústermékekkel, nemes pezsgővel és jófajta házi pálinkával várják az érdeklődőket. A nap bordalkoncerttel zárul, a talpalávalót a Borra-Való Zenekar húzza.
A rendezvényt a Da Bibere Zalai Borlovagrend és a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete patronálja, a szervezéséhez a Pannon Egyetem Georgikon Kara nyújt szakmai segítséget.


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.