Így eszünk holnap

A technológia, a kényelem, és a perszonalizáció jellemzi majd a jövőben az élelmiszerfogyasztást, legalábbis ezeket a trendeket látják a legkiemelkedőbbnek az amerikai Forbes magazin által megkérdezett iparági szakemberek.

 A neves magazin cikkében négy, a leginnovatívabb területeken dolgozó élelmiszeripari szereplő szólalt meg, és árulta el, mire számít az elkövetkező évtizedekben. Ran Peled a CommonSense Robotics, Bruce Schroder a Moe’s Southwest Grill, Elana Karp a Plated, Christine Marcus pedig az Alchemista nevében beszélt a lapnak vízióiról.

1. Ha eszükbe jut, rendelnek

A fogyasztók a jövőben másként fognak enni, élelmiszert vásárolni, a változások legfőbb motorja pedig a rohamléptekkel fejlődő technológia lesz. Az online kereskedelem ezen a téren is előretör, és ezzel várhatóan a bevásárlás sokkal esetlegesebb, spontánabb időtöltés lesz, szemben a mai programszerű hétvégi nagybevásárlással. Az online élelmiszerbeszerzés sem arról szól majd, hogy egy füst alatt mindent megrendelnek a fogyasztók, a technológia kezessé és mindennapossá válásával az egyes vásárlások is kisebb értékűek, ám sokkal gyakoribbak lesznek. Egy 2018-as felmérés szerint a válaszadók valamivel több mint 50 százaléka állította, hogy előnyben részesítené a heti többszöri, kisebb megrendelést, mint a hetente egyszeri nagybevásárlást – véli Ran Peled, a CommonSense Robotics marketing-alelnöke. Az online élelmiszerkereskedelemre szakosodott technológiai cég szakembere a spontaneitásra hívta fel a figyelmet: egy felmérés szerint a fogyasztók 85 százaléka még néhány órával a vacsora előtt sem tudja, hogy mit fog enni, ezért várhatóan nem sokkal vacsoraidő előtt rendelnek majd ételeket.

2. Érezni akarják, hogy az övék

Technológiai fejlődés ide, kényelemre törekvés oda, a vásárlók továbbra is személyes élményt akarnak – akár vásárolnak, akár főznek. „Az élelmiszer személyes dolog minden értelemben, és várhatóan a jövőben ez még inkább így lesz” - mondta el a lapnak Elana Karp. Az ételkiszállító Plated társalapítója és vezető séfje szerint a fogyasztók ezért egyre inkább elfordulnak az egyentermékektől, és megkövetelik a személyre szabható variációkat. Bruce Schroder, a gyorsétterem Moe’s Southwest Grill elnöke szerint pedig ehhez az iparági szereplőknek is alkalmazkodniuk kell, és ha nem akarnak lemaradni, követniük kell a folyton változó diétás igényeket is.

3. Könnyen, gyorsan, biztos sikerrel

A megkérdezettek szerint a kényelem nem csak a beszerzést jellemzi majd, hanem az ételek elkészítését is, a kényelmi ételekre tehát továbbra is nagy jövő vár. Akár okostelefonon rendel az ember vacsorát, akár egy munkáltató szerzi be az ételt több száz alkalmazottjának, az időtényező továbbra is fontos marad. Az emberek elfoglaltak, ezért egyszerűsíteni és modernizálni szeretnék a mindennapi teendőiket – mondta el a lapnak Christine Marcus, a közétkeztetéssel foglalkozó Alchemista társalapítója és ügyvezetője. Fontos ugyanakkor, hogy bár a vásárlók kényelmes, gyors és nem túl drága élelmiszert akarnak, nem akarnak lemondani a finom ízekről és egyre inkább kerülik az egészségtelen összetevőket is. A gyártóknak tehát nagyon kreatívnak kell lenniük, hogy mindennek megfeleljenek.

 


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.