Jön a Fehérvári Lecsófőző Vigasság

A város határain kívül is ismert közösségi esemény idén is sok száz résztvevőt vonzott, akik a főzés mellett zenés, táncos programokkal is szórakozhatnak majd szeptember 23-án.

Múlnak az évek, de a Fehérvári Lecsófőző Vigasság mit sem veszít népszerűségéből: idén az első két napon már a főzőhelyek felét lefoglalták a rajongók, és néhány hét elteltével a szervezők már ki is tehették a telt ház táblát a jelképes kapura.

A színpadot a szokott helyen, a Zichy ligetben találják a vendégek. Itt elsőként a Csimota zenekar gyermekkoncertje szól: az interaktív műsorban népdalok, retro gyerekdalok, megzenésített versek és saját szerzemények hangzanak el, és nem marad el a közös zenélés és daltanulás sem. A muzsika után táncosok érkeznek: a Székesfehérvári Balett Színház, a MissCsipop Dance, a Friendance Tánc- és Mozgásstúdió, a Felicita Kulturális és TáncSport Egyesület, a Step and Style Studio, a Megadance Székesfehérvári Táncszínház Egyesület, a Főnix Rock and Roll Sporttánc Egyesület, a Free Spirit Dance és a Dance Studio Nagy-Kuthy tehetséges, ifjú növendékei mutatkoznak be a közönség előtt.

Délután négy órakor kezdődik a lecsófőző verseny eredményhirdetése, amelyen kiderül, ki lesz 2023-ban a Lecsókirály, új gazdára talál a Sipi Emlékkupa, díjazzák a Legdekoratívabb Főzőhelyet és a zsűri is átad egy különdíjat. A városi nyugdíjasklubok sportvetélkedőjének díjait is hagyományosan ezen az eseményen adják át.

Az ünnepélyes pillanatok után kezdődik Vajtó László gasztro stand-up show-ja: a nemzetközi turisztikai magazin műsorvezetője a humoros, interaktív főzés során egyedi specialitásokat készít a közönség segítségével. Az idei Lecsót a Velorex GTI Zenekar zárja – a banda repertoárjában többek között ZZ.Top, Status Quo, Ted Nugent, Whitesnake, Clutch, AC/DC, Thin Lizzy, Aerosmith és Lenny Kravitz számok szerepelnek. Zene persze idén sem csak a színpadon szól majd, ahogyan mindig, most is utcazenészek járnak körbe a főzők között: a Band of StreetS, a Sopianae Brass, a PTE Brass Band és a New Orleans Marching Band gondoskodik a jó hangulatról.

Forrás: Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ


Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról

Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról 

Egy év leforgása alatt az értékesített őrölt kávé mennyisége 3,7 százalékkal csökkent, míg a szemes kávé 1,9 százalékkal, a kapszulás kávék kategóriája pedig volumenben 5,1 százalékkal nőtt.
Andy Warhol és az Absolut vodka

Andy Warhol és az Absolut vodka 

Limitált kiadású Andy Warhol palackkal ünnepli az Absolut a művész újra felfedezett kék festményét.
Vörösborfesztivál-nyitány Villányban

Vörösborfesztivál-nyitány Villányban 

A koncertek mellett lesz szüreti felvonulás és bemutatkoznak a borrendek is...
Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal

Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal 

Christian André Pettersen és Dalnoki Bence együtt főztek a METRO Gasztroakadémia konyháján.
Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be

Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be 

A Kék Elefánt Kávézó nyerte el Magyarország első vendéglátóhelyeként a Good Travel Seal fenntarthatósági minősítést.
Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék

Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék  

Mostantól magasabb fokozatra kapcsolnak a Gasztrohegy lakói: május végéig más és más programokkal várják a vendégeket.
Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság

Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság 

A Magyarországon megrendezésre kerülő világversenyen hazánkat idén Nyirkos Patrik képviseli.
Ünnepi rendezvény a Vámház körúton

Ünnepi rendezvény a Vámház körúton 

A mozgó éttermek a Vámház körúton ünneplik a századik rendezvényt.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól

Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól 

Tízezreket várnak az ország sörbulijára a Városligeti Műjégpályára.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.