Kampányba kezd ételei népszerűsítésére Franciaország

So French So Good (Annyira francia, hogy csak jó lehet) mottóval, villát és borospoharat ábrázoló logóval világszintű kampányba kezd Franciaország élelmiszertermékei és ételei népszerűsítésére.

A marketingkampány, amelynek elindítását Pierre Lellouche francia külkereskedelmi államtitkár jelentette be, azt a központi üzenetet próbálja terjeszteni, hogy a francia élelmiszerek és ételek nemcsak az elitnek való luxuscikkek, hanem mindenki által hozzáférhető és megvásárolható termékek. "Megtudhatják, hol találnak Sanghajban francia sajtot vagy hol keressék Isztambulban a legjobb croissant-t" - fogalmazott a politikus.

A kampány kétmillió euró (csaknem 550 millió forint) közpénzből és mintegy négyezer francia vállalat bevonásával valósul meg. Keretében a július 14-i nemzeti ünnep hetében megrendezik a francia konyhaművészet fesztiválját, televíziós klipet vetítenek, két héten belül honlapot indítanak, sőt mobiltelefonos alkalmazásokat is terjesztenek. A kampányt speciális, szállítható fülkék is képviselik majd világszerte 170 kiállításon; a kiemelt helyszínek között 12 ország, köztük néhány szomszédos európai állam, Kína, az Egyesült Államok, Japán, Oroszország és az Egyesült Arab Emírségek szerepel.

Franciaország erőfeszítéseinek hátterében többek között az áll, hogy Németország 2007-ben megelőzte az országot az élelmiszerexport terén, miután az éles verseny érzékenyen érintette olyan híres francia termékek kivitelét, mint a sajtok, a minőségi borok és a foie gras (liba- vagy kacsamáj). Franciaország részesedése az élelmiszer-világpiacon a 2000-es 9 százalékról 2009-re 6,4 százalékra esett, mialatt Németországé 6-ról 7 százalékra nőtt.

"Nagyon kedvelem a németeket, a német kocsikat, de ami a gasztronómiát illeti, azt hiszem, nekünk kell jobbnak lennünk" - élcelődött Lellouche. Nagyban segítheti a kampányt, hogy az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) tavaly novemberben a szellemi világörökség részévé nyilvánította a francia gasztronómiát, a nemzeti konyhaművészetek közül a világon elsőként. Nem egyszerűen a franciák hagyományos ételeit, hanem a franciás jellegű étkezést vették fel a listára, amely étvágygerjesztő aperitiffel kezdődik, emésztést segítő digestiffel zárul, a kettő között pedig legalább négy fogásból áll: előételből, főételből, sajtból és desszertből. (forrás: Stop.hu, Élelmiszer Online )

 


Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról

Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról 

Egy év leforgása alatt az értékesített őrölt kávé mennyisége 3,7 százalékkal csökkent, míg a szemes kávé 1,9 százalékkal, a kapszulás kávék kategóriája pedig volumenben 5,1 százalékkal nőtt.
Andy Warhol és az Absolut vodka

Andy Warhol és az Absolut vodka 

Limitált kiadású Andy Warhol palackkal ünnepli az Absolut a művész újra felfedezett kék festményét.
Vörösborfesztivál-nyitány Villányban

Vörösborfesztivál-nyitány Villányban 

A koncertek mellett lesz szüreti felvonulás és bemutatkoznak a borrendek is...
Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal

Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal 

Christian André Pettersen és Dalnoki Bence együtt főztek a METRO Gasztroakadémia konyháján.
Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be

Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be 

A Kék Elefánt Kávézó nyerte el Magyarország első vendéglátóhelyeként a Good Travel Seal fenntarthatósági minősítést.
Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék

Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék  

Mostantól magasabb fokozatra kapcsolnak a Gasztrohegy lakói: május végéig más és más programokkal várják a vendégeket.
Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság

Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság 

A Magyarországon megrendezésre kerülő világversenyen hazánkat idén Nyirkos Patrik képviseli.
Ünnepi rendezvény a Vámház körúton

Ünnepi rendezvény a Vámház körúton 

A mozgó éttermek a Vámház körúton ünneplik a századik rendezvényt.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól

Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól 

Tízezreket várnak az ország sörbulijára a Városligeti Műjégpályára.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.