Csaknem két éves, szinte töretlen siker után most ez a hullám érte el a Coffeeshop Companyt is: a múlt hónap végén nehéz lépésre szánták el magukat, bezárták két fontos üzletüket. Ez egyik eset Szolnokon, a másik a zászlóshajónknak tekintett Váci utcában történt. A veszteség mindig fájdalmas, amelyet egyetlen dolog enyhíthet, a tudat, hogy mindent megtettek az üzleti siker érdekében.
A bezárások oka a bérbeadóhoz fűződő, addig töretlen, kölcsönös bizalmon alapuló partnerségi viszony megszűnése volt. A Coffeeshop Company a világon bárhol legyen, egyetlen fő célnak kötelezte el magát, ez pedig nem más, mint a legmagasabb minőség és ez érvényes mindenre, amit tesz.
"Minden lépéssel és cselekedettel, amit teszünk, minden kézfogással, mellyel a partnereink kezét fogjuk, egyetlen célt követünk, hogy a vevőinket a lehető legjobb minőségű kávéval lássuk el. A kudarc ellenére nem térünk le erről az útról, mert rendületlenül hajt bennünket az akarat, hogy valami nem megszokottat, hétköznapit nyújtsunk. Eddig is a sokéves küzdelem tette a Coffeeshop Companyt azzá, amit ma képvisel, a minőség bajnoka egy erős és küzdelmes piacon. Ezt a sikert megvalósítani azonban csak olyan partnerekkel lehetséges, akik ugyanezt az elvet követik."
Az Ausztriából származó hálózat kávézóit, ma már a világ 14 országában megtalálhatjuk; Oroszországtól kezdve Magyarországon és Németországon túl akár Egyiptomban vagy az Egyesült Államokban is fogyaszthatjuk az általunk szeretett Coffeeshop Company termékeket. Magyarországon 8 egységükkel találkozhatunk. (franchiseportal.hu)
Két egységét zárta be hazánkban a Coffeeshop Company
Minden cég fejlődésének folyamatában, hasonlóképp, mint az emberek életében előfordulnak hullámvölgyek, sikertelen próbálkozások és bukások a legjobb szándék ellenére is – írta a franchiseportál.hu.

Új koktélok és pezsgőpremierek: indul a szezon a főváros tetején
A téli szünet után ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon
Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc
A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata
Új séf, új étlap, új élmények.

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme
Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Szigorítás az energiaitalok piacán
A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén
Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják
A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás
Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója
Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.