Kitüntették a Törley termékeit

Érmekkel jutalmazták az Effervescents du Monde pezsgőversenyen a Törley cégcsoport három termékét, a BB Zrt. Chapel Hill Chardonnay Brut pezsgőt, a  Törley Chardonnay Brut 2005-ös évjáratú pezsgőt és a Francois President Rosé 2004-es évjáratú pezsgőt.

Idén november közepén hetedik alkalommal rendezték meg a nemzetközi Effervescents du Monde pezsgőverseny, melyet a korábbiakhoz hasonlóan a Lycée Le Castelnél, Dijonben (Franciaországban) tartottak. A versenyen 20 ország 400 mintáját vizsgálta a 60 tagból álló, profi nemzetközi zsűri. A versenyen 139 bor szerzett érmet (43 arany és 96 ezüst). Összesen négy magyar pezsgőt díjaztak (mindegyik ezüst érmet kapott), melyből hármat a Törley cégcsoport termékei nyertek el. Az egyiket a BB Zrt. Chapel Hill Chardonnay Brut pezsgő kapta, mely klasszikus Chardonnay szőlőfajtából készül, és nagyon jól érezhetőek benne a különféle zöld gyümölcsökre emlékeztető ízek illetve zamatok. A másik érmet a Törley Chardonnay Brut 2005-ös évjáratú pezsgő tudhatja magáénak, mely különlegességét az etyeki Chardonnay borból származó kitűnő illat- és zamatanyagok, valamint a tradicionális eljárás ötvözete adja. A harmadik ezüstérmes a Francois President Rosé 2004-es évjáratú pezsgő, mely gyümölcsök zamatát és az élesztő jegyeit hozza. Pezsgése intenzív és hosszantartó. Szájban igazi kulináris élményt nyújt, melyet a friss savtartalmának és az ízek harmóniájának köszönhet.

Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.