Kolbásztöltő fesztivál ötödszörre

Január utolsó napján rendezik meg idén a már hagyománnyá váló kolbásztöltő fesztivált Komlón. A szervezők több száz versenyzőt és érdeklődőt várnak a Sportközpontba, ahová a belépés mindenki számára ingyenes lesz.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A program már korán reggel, fél nyolckor elkezdődik a sportcsarnok melletti Eszperantó téren tartott látvány-disznóvágással. A jószág megpörzsölése és feldarabolása után pedig a kolbásztöltő csapatoké a terep: a hivatalos megnyitót követően tíz órától láthatnak munkához a csarnok küzdőterén. Két órájuk lesz arra, hogy hagyományos módon, kézi darálót és más tradicionális eszközöket használva összekeverjék és betöltsék a saját receptjük alapján a kolbászt, majd a végeredményt bemutassák a zsűrinek. A csapatok munkáját, megjelenését és a leadott versenymintákat egyaránt értékelő zsűrit ismert szakemberek alkotják, az elnök Pichler József egyetemi docens, a magyar éttermi kultúra ápolásáért járó Schnitta-díj birtokosa lesz.

A fesztivál díszvendége: Szőke András humorista, színművész, fővendég: Péli István a Békéscsabai Kolbásztöltő Fesztivál fődíjasa és fesztiváldíjasa. A legjobb kolbász készítőinek járó fesztiváldíj mellett külön elismerést kap többek között a legelegánsabb, a legmodernebb és a leghagyományőrzőbb csapat, a legszebben díszített asztal és a legjobb vendégcsapat is. A kolbásztöltés kezdetétől egészen estig egymást váltják a zenekarok a színpadon, de lesz tombolasorsolás és disznótoros finomságokat kedvező áron kínáló büfé is. Az V. Kolbásztöltő Fesztivál igazi családi program, ahová mindenkinek érdemes kilátogatnia, aki szeretné megtapasztalni a falusi disznótorok hangulatát és ízeit.

Forrás: MTI-OS


Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy legendás burgerezőben

Séfváltás egy legendás burgerezőben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.