Magyar Ízek Utcája '24 - főszerepben a bográcsos, tűzön készült ételek

Immár 15 éve, hogy a Várkert Bazárral szemben először megrendezték a Magyar Ízek Utcáját. Ezzel augusztus 20-a nemcsak az Államalapítás ünnepe lett, hanem a magyar konyha dicsérete is egyben, hangsúlyozta Novotny Antal, a több napos gasztroparádé ötletgazdája, főszervezője, a Várkert Bazárban rendezett szerdai sajtótájékoztatón, ahol sor került az országtorta és kenyérverseny legjobbjainak díjátadására is.

A magyar konyha ünnepe augsztus 20-a, de nem korlátozódik az országhatárra, inkább Kárpát-medenceinek mondhatnánk

- mondta Novotny Antal, akit sokan Katlan Tóninak ismerik, hiszen ő az, aki óriási serpenyőkben készít hagyományos magyar ételeket.

Mint elhangzott, idén

a vezértéma a bográcsos, tűzön főtt étel. Ebben a műfajban a magyar konyha talán a világon a leggazdagabb.

Elmondhatatlanul sokféle, -fajta és alapanyagú ételünk ezzel az archaikus technológiával készül.

Magyar Ízek Utcája / Forrás. Magyar Pékszövetség
Magyar Ízek Utcája / Forrás. Magyar Pékszövetség

A vendégek a megkerülhetetlen karcagi pörköltön és a csángó húsos galuskán túl olyan ételeket is kóstolhatnak, mint a

kakastöke pörkölt, szarvastokány, cigánykáposzta vagy káposztás paszuly. Lehet majd halászlevelet, lecsót és többféle módon elkészített pörköltet is kóstolni.

A gasztrokínálat idén is több kategóriára oszlik: ételek, italok – itt most kizárólag kistermelők, kézműves gyártók termékeiről van szó - és természetesen a vendéglátás ezerféle formája.

Több mint kétszáz vendéglátós vállalkozó lesz jelen, és sokezer érdeklődőt várnak majd.

A több napos, élénk turisztikai érdeklődésre számot tartó rendezvényt számos kulturális és gyermekprogram egészíti ki.

 


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.