Magyar-szlovák borút Miskolctól-Kassáig

Közös borászati, kulturális és hagyományőrző  programokkal igyekeznek növelni az idegenforgalmat egy újabb magyar-szlovák határon átnyúló együttműködés keretében. A Miskolctól- Abaújszántón át Kassáig tartó borút-projekt keretében számos újdonság valósul meg.

A "Partnervárosok együttműködésének fejlesztése a történelmi Tokaji Borút mentén" című projekt október 1-jén indult - tudtuk meg Hegedűs Dórától, a Miskolci Városfejlesztési Kft. projektmenedzserétől -, amely a tervek szerint 2014 szeptember 30-án zárul. A kassaiak már korábban közös borutat működtettek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaújszántóval és 2011-ben a miskolci, illetve a kassai önkormányzat - egy másik projekt keretében - közös összefogással sikeresen fejlesztette mindkét városban levő vadasparkot. Így adott volt, hogy a korábbi elismert együttműködésnek köszönhetően a borút kibővítésére a miskolci városvezetést kérték fel.

Tavaly októberben a miskolci, a kassai és az abaújszántói önkormányzat közös pályázatot nyújtott be a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013. keretében megvalósuló közös borút projekt támogatására. A pályázat eredményesnek bizonyult és a tervezett két év alatt 137 millió 200 ezer forint értékű fejlesztést valósítanak meg. Ezzel is elősegítik, hogy minél több vendég ismerhesse meg a magyar-szlovák határ két oldalán működő sajátos borkultúrákat. Különböző programokat, rendezvényeket szerveznek, melyekre mind a három városba várják majd az érdeklődőket. A fő cél az, hogy ezzel is növeljék a vendégek számát, építve az érintett borkultúrák, illetve a helyi értékek, a természeti szépségek megismertetésére.
Hegedűs Dóra azt is elmondta, hogy Miskolc úgy kapcsolódik ehhez a projekthez, hogy az avasi városrészben levő történelmi pincesoron - ahol jelenleg is működő pincék vannak és ahol különböző borokat tárolnak -, lehetővé teszik az ideérkező vendégeknek, hogy a jövőben a három város közös együttműködésével ezeket a helyi értékeket megismerhessék. Színvonalas rendezvények, borkóstolók kíséretében kellemesen tölthessenek el néhány napot Miskolcon. Ugyanakkor arra is törekednek, hogy a kassai és az abaújszántói pincészetek is bemutatkozhassanak a borsodi megyeszékhelyen az együttes programok keretében. Az elképzelések szerint pedig Miskolc is részt vesz a Kassa és Abaújszántó projekt keretében megvalósított hasonló eseményeken.

Értesülésünk szerint a közös borút projektre vonatkozó támogatási szerződést hamarosan megkötik és elkezdődhet a munka. Ennek részeként már 2013-ban és 2014-ben együttesen tartanak majd rendezvényeket. Miskolc és Kassa egyébként jelenleg is szoros kapcsolatok ápol egymással. Nemrég például partnerségi megállapodást kötött a két város. Ezzel is igyekeznek elősegíteni, hogy a különböző fórumokon, eseményeken bemutassák egymás értékeit. Ilyen volt például az idén ősszel megrendezett Miskolci Sörfesztivál, ahol Kassa volt a díszvendég. Nemrég pedig Budapesten a várban rendezett Turisztikai főszezon című kiállításon Miskolc és a szlovák nagyváros közös standon hívta fel értékeire az érdeklődők figyelmét. Az együttműködés keretében jövőre Miskolc is részt vesz több olyan rendezvényen, amelyek az Európa Kulturális Fővárosa címet elnyert Kassán tartandó eseménysorozathoz kapcsolódnak.


Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg

Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg 

A Jammertal Borbirtok nem csak magát helyezte fel az elit vörösborok világtérképére, hanem a Villányi borvidék terroirját is - erről is beszélgetünk Varjas Sarolta Judittal, a Borbirtok alapító-társtulajdonosával.
Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken

Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken 

A kétszáz főben maximalizált rendezvényre már elővételben elfogytak a belépőjegyek.
Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa

Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa 

 A Ruszwurm és a Korona Cukrászda helyzetének rendezése visszafordíthatatlan, azonban az új polgármester két lehetséges megoldást ajánlott.
Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája

Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája 

Az internetes szavazás eredményeként jövőre az Év Gombája a kevéssé ismert sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) lesz, amely sokféleképpen felhasználható.
Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre

Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre 

A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak.
Hódít az új szupergabonából készült likőr

Hódít az új szupergabonából készült likőr 

Igazán különleges gabona a cirok, mert amellett, hogy tápláló, a termesztése rendkívül környezetbarát.
Összeállt a Gasztrohegy színes menüje

Összeállt a Gasztrohegy színes menüje 

Idén minden eddiginél több, 13 helyszín csatlakozott, így a fő helyszínek mellett még több kiegészítő helyszín és program biztosítja, hogy egy percre se unatkozzunk ezen a hétvégén.
Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra?

Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra? 

Richard Gere filmszínész, bár már 75 éves, de a visszavonulás nem szerepel a tervei közt, ma is aktív. A Gere-birtokot a család hetedik generációs tagjaként vezető Gere Andreával arról is beszélgetünk, hogy jó lenne egyszer meghívni hozzájuk a világsztárt.
Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban

Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban 

A teljes termelés meghaladta a 2 millió tonnát.
Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton

Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton 

Az év utolsó zarándoklatán az ősi erdők titkos ízei kerülnek az asztalra.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.