Magyarországon a legolcsóbb berúgni

A Európai Unió statisztikai hivatalának adatai szerint meglehetősen nagy a különbség az egyes országokban az élelmiszerek, illetve nem alkoholtartalmú italok árszínvonala tekintetében. A legdrágább országban több, mint kétszer annyiba kerülnek ezek a termékek, mint a legolcsóbbikban.

Az EU 27 tagállamának átlagához képest Dániában például közel 40 százalékkal többe kerültek 2009-ben az élelmiszerek, illetve a nem alkoholos italok, míg Írországban, Finnországban, Luxemburgban, Ausztriában, Belgiumban, Németországban és Franciaországban 10 és 30 százalék közötti volt az eltérés - természetesen felfelé - az átlaghoz képest.

A másik oldalon Bulgária, Románia és Lengyelország árszínvonala 30-40 százalékkal alacsonyabb az említett termékek esetében. Hazánk - Lettországgal, Szlovákiával, Észtországgal, Csehországgal és Litvániával egyetemben - azon országok csoportjába tartozik, ahol 10 - 30 százalékkal alacsonyabb ezen termékek ára, itthon szám szerint 21 százalékkal.

A tej, a sajt és tojás termékek itthon mintegy 11 százalékkal, a kenyér 29 százalékkal, a húsfélék 28 százalékkal olcsóbbak, mint az EU-ban, míg az alkoholos italok 16 százalékkal, míg a dohányáruk 49 százalékkal kerülnek kevesebbe.

Dohányáru tekintetében Bulgária, illetve Románia a legolcsóbb, de hazánkban is relatíve, a többi ország árszínvonalához képest olcsónak számítanak a cigarettafélék. Ezzel szemben Norvégiában, Írországban, az Egyesült Királyságban több, mint másfél-kétszer annyiba kerülnek ezek a termékek, mint a 27 tagállamban átlagosan.

Ami az alkoholos italokat illeti: Norvégiában, Finnországban, Dániában és Svédországban a legdrágább, míg Bulgáriában, Romániában és Magyarországon a legolcsóbb, de relatíve még Spanyolországban is kevesebbe kerül az italozás. (forrás: Pénzcentrum)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.