Megugranak idén az alkoholos italok reklámköltései

A fokozatos enyhítések miatt idén gyorsabban nőhetnek a piaci átlagnál az alkoholos italok reklámköltései, áll egy napokban kiadott Zenith-jelentésben.

Három év alatt 7,7 milliárd dollárra emelkedhetnek az alkoholos italok népszerűsítésére fordított reklámkiadások a tavalyi 6,6 milliárdról. Az összes alkoholreklámköltés 30 százaléka lesz digitális 2023-ban, miközben 2019-ben ezek aránya még csak 21 százalék volt.

A következő 3 évben fokozatos növekedés

A 12 kulcsfontosságú piacon* megjelenő alkoholreklámok valamennyivel a hirdetési piac 4,9 százalékos átlaga felett, 5,3 százalékkal nőnek 2021-ben, miután szinte az összes érintett márka komoly mélyrepülésből tér vissza, olvasható a Zenith Üzleti intelligencia – alkohol: sörök és szeszesitalok nevet viselő előrejelzésében.

Az idei évet követően az alkoholreklámok a piaccal összhangban alakulhatnak, 2022-ben és 2023-ban egyaránt 4–5 százalék közötti éves növekedési ütemmel.

Az alkoholok is abba a kategóriába tartoznak, amelyeknél a brandek többnyire nem ösztönözhetik közvetlenül az extrafogyasztást. Ebben a szegmensben az a bevett gyakorlat, hogy minőségibb, ezáltal drágább italok bevezetésével késztetik arra a fogyasztókat, hogy többet költsenek. Az utóbbi években ezen a téren a szeszesitalok lekörözték a söröket: miközben az Euromonitor International szerint 2016 és 2019 között mindkét kategóriában lényegében változatlan maradt az eladott volumen, a szeszesitalok értékesítése 7 éves szinten százalékkal nőtt, a söröké viszont csak 3 százalékkal.

Nő az e-kereskedelem, az influencerek sem panaszkodhatnak

A vendéglátóhelyek kényszerű bezárásával megnyílt az út az elvihető italok, az e-kereskedelem és a digitális média térnyerése előtt. Tavaly 3 százalékponttal, 24 százalékra nőttek a digitális médiára fordított kiadások, például azzal, hogy az italgyártók saját tulajdonú eszközökbe, márkaweboldalakba és oktatási tartalmakba fektettek be.

A szeszesitalok készítői pedig abban jeleskedtek, hogy influencereket és kereskedelmi partnereket használva tanítsák meg a fogyasztókat saját koktélok keverésére. „Mivel a világjárvány miatt magszakadt a fizikai kapcsolat a közönséggel, az italgyártók nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy saját digitális tartalmakon keresztül juttassák el a prémium élményeket az otthonokba. Ebben a több prémium élményt és rituálét kínáló szeszesitalok lekörözték a söröket”, mondja Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary médiaügynökségekért felelős vezetője.

A Zenith arra számít, hogy a márkák akkor is támogatni fogják digitális reklámokkal az e-kereskedelmet, amikor a kocsmák és éttermek ismét normálisan üzemelnek. Mindez a digitális hirdetések bővülését táplálja 2019 és 2023 között, ami a kategória részarányát 30 százalékra tornázhatja fel a teljes reklámköltésen belül.  

 

A jelentésben szereplő 12 piac: Ausztrália, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Franciaország, India, Kanada, Kína, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország és Svájc. Ezeken realizálódik a globális alkoholipari reklámköltés 73 százaléka, amely magában foglalja a söröket és a szeszes italokat.

Forrás: Zenith / Turizmus Online


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.