Mire jó még a fokhagyma?

Régóta tudjuk, hogy a fokhagyma dúskál a pozitív egészségügyi hatásokban (csökkenti a szervezetben a rossz koleszterin (LDL) szintet, segít a kórokozók elleni küzdelemben, blablabla…). A médiában ugyanakkor egy ideje már lendületesen terjednek az információk egy újabb pozitív hatásáról is.

Egy Farah Dhukai nevű blogger ugyanis rámutatott arra, hogy milyen jó is ez az erős illatú, gerezdes zöldség bizonyos kellemetlen pöttyök, úgymint a pattanás és az akne ellen. A közkedvelt, belevaló kis hozzávaló újonnan (?) felfedezett hatása némi túlzással az egész internetes blogoszférát kifordította a sarkaiból.

Videóklipjében a szép blogger nyűgöt látszik érezni az állkapcsához közel eső egyik pattanás miatt. Ennek köszönhető, hogy egy fokhagymagerezdet bevagdosva előcsalogatja a zöldség nedvét, majd pedig szépen bedörzsöli a gerezddel a nem szívesen látott foltot.
{youtube|id=7eqLC03dKdc|width=572}
A videó szerint egy éjszaka után már el is tűnt a pattanás.

A módszer meglehetősen ígéretesnek tűnik.

A HealwithFood szerint a fokhagyma antibakteriális és anti-gombás tulajdonságokkal rendelkezik. Éppen ezért hatékonyan segíthet a foltok eltávolításában, amennyiben ezeket (értelemszerűen) baktériumok vagy gombák okozzák.

Akárhogy is van, a legtöbb kozmetikumnál azért látványosan olcsóbb, úgyhogy szükség esetén egy próbát mindenképpen megér a használata.


Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.
Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban

Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban 

Magyar agrár-és élelmiszeripari termékek mutatkoztak be Ázsia legjelentősebb nemzetközi kiállításán.
Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket

Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket 

Az elmúlt száz év legnagyobb gyümölcskáráról számolnak be a cseh gyümölcstermesztők. A károkat az elmúlt napok fagyos időjárása okozta.
Egy napra Budapestre költözik Hollywood

Egy napra Budapestre költözik Hollywood 

Wolfgang Puck Budapestre hozza a nemzetközi filmipar legnagyobb gálájának hangulatát.
Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton

Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton 

Ahol leülsz a barátokkal találkozni egy közös program előtt, aztán onnan nem indulsz tovább.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.