Módosították a terézvárosi csendrendeletet

A lakók több mint ötven százalékának hozzájárulásával akár reggel 6 óráig is nyitva tarthatnak a VI. kerületi üzletek, szórakozóhelyek és vendéglátóipari egységek - közölte Hatvani Csaba (MSZP) alpolgármester csütörtökön az MTI-vel.

A terézvárosi alpolgármester elmondta, hogy a csütörtöki képviselő-testületi ülésen elfogadott módosítás november 1-jén lép hatályba. Korábban a kerületi rendelet értelmében a vendéglők legfeljebb hajnali 1 óráig tarthattak nyitva. Hozzátette: a képviselő-testület elfogadta azt a módosítást is, amely szerint azok a vendéglátóipari egységek, amelyek ellen az elmúlt egy évben nem érkezett panasz, november 1-je után - a szükséges engedélyek birtokában - reggel 6 óráig tarthatnak nyitva, s ehhez nem kell a lakók hozzájárulása. Az engedély azonban visszavonható, ha a lakók minimum 60 százaléka írásos formában panaszt tesz az adott vendéglő ellen. Hatvani Csaba közlése szerint elfogadták azt a rendelkezést is, amely szerint üzemeltetőváltás esetén az új üzemeltetőnek az eltérő nyitva tartási engedélyt újra kérnie kell. A szeptember elsejével életbe lépett terézvárosi szabályozás értelmében este 10 és reggel 6 óra között nem tarthattak nyitva a kerületi szórakozóhelyek. A lakók legalább kétharmadának a hozzájárulásával a nyitva tartási idő maximum éjjel 1 óráig kitolható volt. A rendelet ellen számos civil tiltakozást tartottak. (MTI)
Társlapunk a Turizmus online


Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.