Néhány hazai pincészet bevétele lemaradt, mint a borravaló

A teljesség igénye nélkül jópár kisebb-nagyobb borászat pénzügyi beszámolójára rápillantottak laptársunknál, hogy miképpen alakultak a 2022-es számaik. A Csányi Pincészet és Mészáros Lőrinc borászati érdekeltségei kilógnak a sorból, mert szinte mindenki remek évet zárt. 2022-ben egyébként az időjárás és az aszály jelentősen csökkentette a szőlőtermelés összmennyiségét, de a borászok szerint a tavalyi szőlőtermésből nagyon jó évjárat lesz.  

Óriási veszteséget hozott a tavalyi év Csányi Sándornak a borszegmensben. A Csányi Pincészet forgalma kissé elmaradt el a 2021. évi 1,7 milliárdtól, de így is 1,6 milliárd forintos nettó árbevételt ért el. Ennek ellenére a 2021-es 87,6 millió forintos negatív eredmény után tavaly még nagyobb, immár 584,9 millió forintos lett a mínusz, amely az elmúlt öt év messze legrosszabb eredménye. Egyébként 2018 óta csak 2020-ban volt minimális nyeresége a családi vállalkozásnak. Pedig jött a konyhára 140 millió forint állami segítség is, például a nagyvállalati beruházási program címén borok promóciójára, vagy területalapú támogatásra. 

 

A villányi borvidékről viszont Gere Attila cége, a Gere&Weininger 2021-et jócskán felülteljesítve 32 milliós, míg a Bock Pince 136,4 milliós nyereséget könyvelhettek el. Bock-ék az elmúlt öt év legszebb számait produkálták.

A szekszárdi borvidékről a Mészáros Borház 1,1 milliárdról 1,4 milliárdra növelte forgalmát, amiből 121,9 milliós nyereséget tehettek zsebre. A Takler Pincészet igaz, hogy feleakkora nyereséget ért el 2022-ben, mint előtte, ennek ellenére 70 milliós osztalékot vettek fel a tulajdonosok. Bodriék nyeresége is elmaradt a 2021 évitől, de nem lehet okuk panaszra a 94 millió forintra sem.

A tokaji borvidékről elsőként a Grand Tokaj Zrt-re pillantottak rá, amely 429 milliós mínusszal zárta 2022-őt. A MAD Wine Kft. 1,2 milliós, míg az organikus gazdálkodást folytató Tokaj-Hétszőlő Kft. azonban szintén veszteséges lett, 120 milliós mínuszt „szerzett be”.

Ezen kívül megvizsgálták Eger és környékét, a badacsonyi, a somlói, etyeki borvidéket, és megnézték Mészáros Lőrinc érdekeltségeit is.

További részletek laptársunk, az mfor.hu oldalán található.

Forrás: mfor.hu


Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.
Átadták a Gyulai Pálinkafesztivál versenydíjait

Átadták a Gyulai Pálinkafesztivál versenydíjait 

Az idei pálinkafesztiválon az év gyümölcse a cseresznye, így külön kategóriaként bírálta a szakmai zsűri a cseresznyepálinkával töltött 27 bonbont.
Nyári ízek újrahangolva  – a Kozmo Hotel új szezonális étlapján

Nyári ízek újrahangolva – a Kozmo Hotel új szezonális étlapján 

Feith Attila executive séf vezetésével a szálloda nyári étlapja idén is ízutazásra hívja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.