Összefogtak a borászok

Idén is lesz jótékonysági bringatúra a Balaton körül. A biciklisek augusztus első hétvégéjén tekernek a balesetekben megsérült gyerekekért. Hét magyarországi Top borászat 200 ezer forinttal támogatja a rászorulókat.

Tavaly a vak gyerekekért, idén a balesetekben megsérült fiatalokért tekerik körbe jótékony biciklisek a Balatont. Az akció 2009-ben is eredményes volt. Akkor 1,5 millió forint értékben kaptak tandem-kerékpárokat a vak és gyengénlátó gyerekek. - Az idei akcióval a rászoruló, balesetet szenvedett fiataloknak szeretnénk segíteni, az életkörülményeiken javítani - mondta Lászlóvári T. Csongor, a jótékonysági bringatúra egyik szervezője. Az idei túrán ott lesznek a vak diákok is, akik most a balesetben sérültekért bringáznak.

Összefogtak a magyar borászok. Ők is támogatják az SOS Magyarország jótékonysági bringatúráját. Sőt, lesznek olyanok is, akik együtt tekernek majd a vakokkal és a látókkal. A villányi Bock Pincészet, a Janus Borház, a balatoni Varga Pincészet, a Feind Borház, a Konyári Pincészet, a Figula Pincészet, a szekszárdi Szent Gaál Pincészet, Demeter Csaba egri borász és Palotás János, az ismert közgazdász, a Dominium Vini megálmodója összesen 200 ezer forintot ad a rászorulóknak.

- Köszönjük, hogy a borászok is támogatják a jótékonysági bringatúrát – mondta Kolossa József, a Közlekedési Sérültek Alapítványának alapítója. – A sérülteknek taneszközöket, játékokat, számítógépeket, speciális kerékpárokat és készségfejlesztő gépeket vásárolunk. A kómában lévőknek pedig tisztálkodó eszközöket, valamint elektromos mozgatható ágyakat szeretnénk venni. Célunk, hogy a balesetben súlyosan megsérült embereknek és az árván maradt családtagoknak anyagi segítséget nyújtsunk. Kárrendezések során tapasztaltam, mennyire súlyosan érinti az embereket egy közlekedési vagy munkahelyi baleset. Akkor is így van ez, ha a sérült felépül, mert addig komoly anyagi gondja alakulhat ki a családnak, különösen, ha a biztosító késve vagy egyáltalán nem fizet.

A túra augusztus 7-én indul délelőtt 9 órakor, a siófoki víztoronytól. A szervezők azt kérik, hogy aki menni szeretne, az 8 óra után nem sokkal már érkezzen meg az indulás helyszínére. A bringatúra menetrendjéről a www.bringato.hu honlapon olvashatnak. (forrás: zipp.hu)


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.