Ősszel jön a fiatal szakácstehetségek világversenye

A kezdeményezéssel az ásványvízmárka olyan nemzetközi fiatal séftehetségek felkutatását célozza, akik a jövőben a gasztronómia fejlődésének vezető alakjai lehetnek. A fődíj mellett a versenyzők esélyt kapnak a három tematikus díj egyikének megszerzésére is, amelyek nyerteseit idén nyáron, a nagydöntő előtt hirdetik ki - tájékoztatta lapunkat a társaság.

2022 szeptembere és 2023 januárja között világszerte összesen 165 fiatal séf mérte össze tudását a prémium ásványvízmárka által indított izgalmas gasztronómiai kezdeményezés regionális döntőin. A 15 különböző régióban megrendezett élő főzőversenyeken elismert, neves séfekből álló helyi zsűri bírálta el a résztvevők fogásait. A helyi fordulókon első alkalommal rendezték meg a Fine Dining Lovers kurátori támogatásával létrejött Brain Food fórumot is, amelynek célja, hogy a gasztronómia világával kapcsolatos inspirációt és újszerű ötleteket nyújtson a résztvevőknek. Az eseményeken a nemzetközi kulináris közösség több mint 50 világhírű séfje vett részt inspiráló beszélgetéseken, amelyek során az ágazat legfontosabb témáit vizsgálták meg.



A regionális döntők során régiónként négy tehetséges fiatalt választottak ki, akik a nagydöntőben versenyezhetnek tovább a nemzetközi díjakért. A S.Pellegrino Young Chef Academy fődíjának győztesét a nagydöntőn, a verseny további három elismerésének nyertesét pedig június végén, a nagydöntőt megelőzően hirdetik majd ki.


„2015-ben indítottuk el a S.Pellegrino Young Chef Academy versenyt, hogy a világ számos pontjáról érkező fiatal tehetségeket felkarolva támogassuk a gasztronómia jövőjét. A jelentkezők száma csak az ötödik évadban meghaladta a 4000 főt világszerte, amely egyértelműen a rendezvény sikeréről árulkodik. A verseny egyben belépőt jelent az akadémia több mint 2000 tehetséges séfet számláló globális közösségébe is, amelynek célja, hogy inspiráló, közösségteremtő és edukatív tevékenységeken keresztül vezesse be a fiatal szakembereket a gasztronómia világába. Az októberi nagydöntő a versenyzők felfedezésének utolsó, és egyben kulcsfontosságú pillanata, amelyhez a Sanpellegrino sok sikert kíván a döntősöknek“ - mondta el a verseny kapcsán Stefano Bolognese, a társaság nemzetközi üzletágának igazgatója.

A fődíjért harcoló kiválasztott fiatalok hét világhírű, elismert séf előtt főznek majd: Eneko Atxa, Riccardo Camanini, Hélène Darroze, Vicky Lau, Pía León, Julien Royer és Nancy Silverton az elkészített ételek alapján választják ki a verseny győztesét. A bírák döntésük során a három fő szempont – technikai készségek, kreativitás és személyes hitvallás – értékelése mellett azt is figyelembe veszik, hogy a jelöltek milyen pozitív változást teremthetnek a társadalomban az ételeiken keresztül. A döntőbe vezető úton a fiatal séfek továbbra is együttműködnek szakmai mentorukkal, hogy közösen tökéletesítsék egyedi fogásaikat.

A döntősökről további információk a verseny weboldalán olvashatók.


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.