Sokkolta a Gundel ügyvezetőjét a menzaügy

„Ha csak a menzára kerestek volna szolgáltatót, valószínűleg nem pályáztunk volna” – mondta a 24.hu-nak adott interjújában Peter Knoll, a Gundel ügyvezetője.

Az ügyvezető szerint most mindenki a menzáról beszél, de „ez a szolgáltatás számunkra csak egy nagyobb megbízás része volt", és a negatív reakciók ellenére is újra pályázna a Gundel. „Nem volt kérdés, hogy versenybe szállunk ezen a területen. A konkrét tenderkiírásban a Miniszterelnökség hivatalos rendezvényeinek étel- és italszolgáltatására és a Karmelita kolostorban működő konyha üzemeltetésére kerestek szolgáltatót" – mondta. Azt nem árulta el, mennyit keres a Gundel a menzán, csak annyit mondott: nem buknak rajta, és ha csak arra pályáztak volna, az is „enyhén nyereséges lenne". De mint mondta, a Gundel számára a profit a rendezvénycateringen van.

Ahogy fogalmazott: „Ha csak a menzára írták volna ki a pályázatot, nem indultunk volna el rajta." Megkérdeztük olvasóinkat, az osztrák parlamentet és a Bundestagot is, hol milyen és mennyibe kerül a munkahelyi kaja. A menzán és a Gundelben lévő árkülönbséget azzal indokolta, hogy a Gundelben gyönyörű környezetben lehet étkezni, ahol felszolgálók szolgálnak ki, és Zsolnay készlettel terítenek. „Az ételek tálalására nagyon sok idő és energia megy el. A Karmelita pedig egy önkiszolgáló étterem, ennek megfelelő adagokkal. Ez így mind együtt indokolja az árkülönbséget" – mondta.

Beszélt arról is, hogy a menza konyháját egy sous chef vezeti majd, ami teljesen megszokott, ha egy cégnek több étterme van. „A különbséget a helyszín, a séf, az alapanyagok és az ételek elkészítése, tálalása adja. Amit a menzán felszolgálunk, az egy nagyon egyszerű somlói galuska, több helyen is látni róla képet. De ha a Gundel étteremben megnézi ugyanezt, jelentős a különbség az elkészítésben és a tálalásban" – mondta.

Az ügyvezetőt sokkolta, ahogy a gundeles sztorit fogadta a nyilvánosság. Próbálta pozitívan nézni, de amikor ez az egész kirobbant, először egyszerűen nem tudta elhinni, hogy tényleg ez történik. „Miután láttuk, hogy mekkora ügy lett ebből az egészből, először a munkatársakkal kezdtem el foglalkozni, mert ők voltak leginkább kitéve a gyűlöletnek. Nem a Gundel étterem szenvedett, hanem az emberek, akiknek fel kellett venniük a telefont, vagy szembesülni a több ezer gyűlölködő üzenettel és kommenttel. Nem tudom, el tudja-e képzelni, hogy fiatal huszonéves telefonos operátorként fogadja a hívásokat, és emberek fröcsögve szidalmazzák, személyében sértegetik" – mondta.

Forrás: Index


Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg

Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg 

A Jammertal Borbirtok nem csak magát helyezte fel az elit vörösborok világtérképére, hanem a Villányi borvidék terroirját is - erről is beszélgetünk Varjas Sarolta Judittal, a Borbirtok alapító-társtulajdonosával.
Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken

Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken 

A kétszáz főben maximalizált rendezvényre már elővételben elfogytak a belépőjegyek.
Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa

Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa 

 A Ruszwurm és a Korona Cukrászda helyzetének rendezése visszafordíthatatlan, azonban az új polgármester két lehetséges megoldást ajánlott.
Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája

Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája 

Az internetes szavazás eredményeként jövőre az Év Gombája a kevéssé ismert sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) lesz, amely sokféleképpen felhasználható.
Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre

Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre 

A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak.
Hódít az új szupergabonából készült likőr

Hódít az új szupergabonából készült likőr 

Igazán különleges gabona a cirok, mert amellett, hogy tápláló, a termesztése rendkívül környezetbarát.
Összeállt a Gasztrohegy színes menüje

Összeállt a Gasztrohegy színes menüje 

Idén minden eddiginél több, 13 helyszín csatlakozott, így a fő helyszínek mellett még több kiegészítő helyszín és program biztosítja, hogy egy percre se unatkozzunk ezen a hétvégén.
Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra?

Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra? 

Richard Gere filmszínész, bár már 75 éves, de a visszavonulás nem szerepel a tervei közt, ma is aktív. A Gere-birtokot a család hetedik generációs tagjaként vezető Gere Andreával arról is beszélgetünk, hogy jó lenne egyszer meghívni hozzájuk a világsztárt.
Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban

Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban 

A teljes termelés meghaladta a 2 millió tonnát.
Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton

Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton 

Az év utolsó zarándoklatán az ősi erdők titkos ízei kerülnek az asztalra.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.