Sóletfesztivállal nyit a Zsinagógák Hete

A Sóletfesztivállal veszi kezdetét vasárnap a Budai Parkszínpadon a Zsinagógák Hete rendezvénysorozat, amely változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja szeptember 7-ig az érdeklődőket Budapesten és vidéki helyszíneken.

A programsorozat nyitónapján a látogatók ízelítőt kaphatnak Magyarország, Izrael és Líbia hagyományos sóletjéből, de vegán sóletet, és kóser édességeket is meg lehet kóstolni a hetedik Sóletfesztiválon - tájékoztatta a Egységes Magyarországi Izraelita Közösség (EMIH) - Magyar Zsidó Szövetség az MTI-t pénteken. A legkisebbeket ugrálóvár, vetélkedők, kézműves programok, a nagyobbakat óriási társasjátékok várják. Koncertet ad a Kalap Jakab és a Hot Jazz Band zenekar, valamint zsidó meséket ad elő a Babka-báb társulat.

 "Ezzel a fesztivállal is szeretnénk megmutatni, hogy a zsidóság nyitott, befogadó, folyamatosan fejlődő közösség, amely ugyanakkor büszkén őrzi hagyományait" - mondta a közlemény szerint Köves Slomót, az EMIH vezető rabbija. Augusztus 28-án este a Budai Parkszínpadon a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjén zsidó témájú vagy zsidó szerzők által komponált filmzenék csendülnek fel.

Szentendrén augusztus 31-én Flamm Ferenc litográfiáiból nyílik kiállítás majd a szlovákiai Mojse Band trió zenél.

Szeptember 3-án, a budai Várban zsidó emlékhelyeket látogathatnak meg az érdeklődők. 

Szeptember 4-én a Komádi Gyermekotthon lakóinak mindennapjai által ihletett előadás szerepel a programban, utána a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai lépnek fel.

Márai Sándor felesége, Lola naplójából Schell Judit ad elő részleteket szeptember 5-én.

A programsorozat részeként, augusztus 30-án, megnyílik a megújult Vasvári Zsinagóga, szeptember 7-én átadják a debreceni Zsidóházat, amely kulturális, oktatási és hitéleti programok mellett a kóser Hamsza étteremnek is otthont ad. Ugyanezen a napon tartják Debrecenben Faigen Sámuel rabbi avatását, neves külföldi vendégek jelenlétében - áll a közleményben. A részletes program a www.zsinagogakhete.hu oldalon érhetők el.

Forrás: MTI


Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.
Nem lesz idén akácméz?

Nem lesz idén akácméz? 

Rekordgyenge termés – drágulás és hiány várható.
Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.