Tábori vendéglátás: megfigyelés alatt

Június 15-től a nyári szünet végéig kiemelten ellenőrzik az országban a táborokat, erdei iskolákat; az eddigi vizsgálatok alapján a táborok kétharmada megfelelően működött, a fennmaradó esetekben is csak kisebb hiányosságokat találtak – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Zsigó Róbert a Fővárosi Állat- és Növénykertben – ahol szintén működik nyári gyermektábor – elmondta: a tábor-ellenőrzéssorozat idején a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztosági Hivatal (Nébih) koordinációjával a megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági szakemberei vizsgálták és vizsgálják jelenleg is a gyermek és ifjúsági táborokat, hogy eleget tesznek-e az élelmiszerbiztonsági követelményeknek.

Az ellenőrzések első időszakában – június 15-30 között – 155, mintegy 7300 táborozó étkezését biztosító létesítményt ellenőriztek.

Zsigó Róbert hangsúlyozta, hogy az ételek és az étkezési körülmények biztonságának megteremtése és fenntartása, a megfelelő minőségű alapanyagokat kínáló termelők, beszállítók kiválasztása az étkeztetést végző cég felelőssége. Ezért az FM és Nébih a fogyasztók mellett kiemelt partnerként tekint a vállalkozókra is. Így az ellenőrzések elsődleges célja nem a büntetés, hanem a megelőzés, a hiányosságok feltárása, a pozitív tapasztalatok bemutatása, széleskörű ismertetése.

Mindemellett azonban a szakemberek továbbra is kiemelten kezelik az élelmiszerfogyasztással összefüggő megbetegedéseket, illetve azok gyanúját. Ezért a feltárt hiányosságoktól függően a hatóság korlátozhatja a tábor működését és felfüggesztheti az étkeztetést is – jegyezte meg.

Az államtitkár jelezte: mivel a nyár nagy része még hátra van, indokolt a fokozott figyelem az élelmiszerbiztonság terén, ezért is rendelte el július 1-jétől a szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés elindítását az FM. Így a Nébih és a megyei élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek augusztus 31-ig az ország teljes területén vizsgálják az előírások betartását az előállítóknál, a forgalmazóknál és a vendéglátó egységeknél.

Az akció célterületei között szerepelnek a gyermek és ifjúsági táborokon kívül a strandokon, a fesztiválokon és a kézműves vásárokon árusítók, valamint a fagylaltozók és az utcai büfékocsik is.
Pleva György, a Nébih élelmiszer és takarmánybiztonsági igazgatója elmondta, hogy több vizsgálat volt a kiemelt turisztikai helyeken, például a Balaton és a főváros környékén. Az eddigi ellenőrzések alapján a táborok 72,3 százaléka biztonságosan működik. További 20 százalékuknál apróbb, könnyen felszámolható hiányosságok voltak, 12 esetben azonban korlátozó intézkedéseket hoztak az ellenőröknek. Utóbbiaknál figyelmeztettek, de büntetést is kiszabtak, csaknem egymillió forintot. Emellett mintegy 50 ezer forint értékű élelmiszert – 43 kilogrammot – el is kellett kobozni – mondta Pleva György

 


Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy legendás burgerezőben

Séfváltás egy legendás burgerezőben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.