Új marketingigazgató a Zwacknál

2022.október 1-től Kovács Dávid Gábor a Zwack Unicum Nyrt. marketingigazgatója. A közgazdász szakember négy év nemzetközi reklámügynökségi, valamint húsz év alkoholipari tapasztalattal érkezik ebbe a pozícióba.

Karrierjét a McCann-Erickson, később a Saatchi & Saatchi reklámügynökségnél kezdte, majd a Ballantine's marketingvezetője volt, azt megelőzően pedig Frankfurtban és Prágában dolgozott a Ballantine's anyacégénél az Allied Domecq Spirits & Wine-nál. A szakember olyan márkákért volt felelős, mint a német piac második legjelentősebb gyógynövénylikőrje, a Kümmerling.

 

2007-től tizenkét éven keresztül a Roust marketing- és trade marketingigazgatójaként a Jägermeister és a vodkamárkák (Royal, Russian Standard, Zubrowka), valamint néhány kiemelt márka (Metaxa, Hendrick’s) fogyasztói megítélését alakította, miközben jelentősen növelte a piacrészesedést. 

„Pályám során számos országban, világhírű párlatokkal volt szerencsém foglalkozni, de talán az egyik legnagyobb megtiszteltetésnek érzem, hogy Magyarország egyik ikonikus márkaszimbólumának és egy jól felépített prémium márkaportfóliónak a továbbépítésén dolgozhatok. Az elmúlt három évben egy százmilliós forgalmú magyar kisvállalatból, a WhiskyNetből építettünk több milliárdos forgalmú középvállalatot és márkaimportőrt, miközben rengeteget tanultam és tapasztaltam vállalatirányítás, üzletfejlesztés és e-commerce területeken. Bízom benne, hogy a nemzetközi és hazai vállalatfejlesztési tapasztalataimat a nagy múltú Zwack Unicumnál is tudom kamatoztatni", mondta kinevezése kapcsán.

Kovács Dávid Gábor több éven keresztül vett részt a Szeszipari Szövetség munkájában, menedzselte az Italmérték felelős alkoholfogyasztás programot. 2004 óta működteti az első hazai Whisky Egyesületet, 2010-ben alapította a Whisky Show Budapest, majd 2018-ban a Bar Show Budapest rendezvényeket. Szívesen tart whisky-, rum-, egyéb párlatelőadásokat, kutat és ír is párlatok és italkultúra témában. 

 

Forrás: Zwack Unikum


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.