Új rendezvény típus a válság idejére

2009. május 13-án vadonatúj, exkluzív, hideg-meleg „fingerfood” trendet, illetve rendezvénytípust mutatott be a Comp-Let Event & Party Kft. a Citadellán. Az új "beszélgetős" koncepciót kifejezetten a válságra szabták, hiszen - ahogy vélik - a jelen gazdasági helyzetben a partner- és ügyfélkapcsolatok építése lépett elő a rendezvényszervezés legfontosabb mozgatórugójává.

A budai Citadellában több mint 200 szakmai partner és vendég akár harmincféle különböző ínyencséget is megkóstolhatott a Degusta Bitebar névre hallgató gasztronómia kalandtúrán,  amelynek szervezői a modern konyhaművészet minden trükkjét felhasználva a fúziós konyhára fektették a hangsúlyt.

A szakácsok a látványkonyhában, frissen készítették el a falatokat, melyeket modern látványos világító pulton, óriás koktéltornyon, apró kelyhekben, pohárkákban, tálkákban helyeztek a vendégek elé.

Bár ízekről nehéz beszélni, mégis érdemes rátekintünk az étlap egy-két ínycsiklandó kínálatára: tavaszi medvehagyma leves, borjúlábkocsonya rántva, mangó chutney-val, szarvasgombás libamájhab balzsamecet redukcióval, vöröstonhal sashimi pirított szezámmaggal, mentás tahini szósszal, chilis királyrákfarok korianderes zöldborsókrémmel, rozé kacsamell carpaccio lilahagyma lekvárral, Earl Gray-es tejcsokoládé mousse lágy citromkrémmel. Az est folyamán különleges bemutatókra – kaviár, pezsgő és vodka kóstolóra – is sor került.

A Degusta Bitebar bemutató szervezői, Fábián Bea és Kis Péter, a Comp-Let Event & Party Kft. rendezvényigazgatója illetve ügyvezetője kiemelték, hogy a jelen gazdasági helyzetben a partner- és ügyfélkapcsolatok építése vált a rendezvényszervezés legfontosabb mozgatórugójává, ezért szeretnék bevezetni a piacra ezt az innovatív rendezvény típust. „A hagyományos, de merevebb keretek közé szorított party service és a rövid idő alatt lezajló koktélfogadás közé szerettük volna megteremteni azt a beszélgetős rendezvénytípust, ahol kapcsolatok ápolására és építésére a lehető legnagyobb lehetőség kínálkozik, miközben a vendéglátás nem csak aláfestő zenének számít, hanem maga az egyik legizgalmasabb program, igazi gasztronómiai kalandtúra” - nyilatkozta Fábián Bea rendezvényigazgató az OGH hírügynökségnek.

Kis Péter szerint akár 25-30%-kal is csökkenhet idén a céges rendezvények száma, és a költségvetésükön is érződik az óvatosság. Kis Péter a Promo Direkt Piackutató cég 3200 nagyvállalat bevonásával készített legfrissebb elemzésére rámutatva  – kiemelte, hogy míg az elmúlt 2-3 évben a megkeresett cégek mintegy 45%-a jelezte valamilyen rendezvény lebonyolítását, az idén már csak 31% nyilatkozott pozitívan. A cégek 42%-a budapesti, további 12% Pest megyei (ami jól követi a nagyvállalatok területi elhelyezkedésének arányát), a fennmaradó 46% pedig más megyékben található. A rendezvények fajtáját tekintve a megkérdezett vállalatok több mint a fele tervez valamilyen fogadást, partyt, vacsorát (17% kiállítást illetve bemutatót, 15% ügyfél- vagy vevőtalálkozót, promóciós rendezvényt) Lényeges csökkenést jelez előre a kutatás a tréningek, továbbképzések (11%) és különösen a konferenciák, kongresszusok arányában (5%). A cégek több mint fele viszont még ebben az évben is egymilliónál többet tervez elkölteni rendezvényre, ráadásul közülük is 13% több mint 5 millió forinttal kalkulál.


Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.