A pénzt a felsősoktatási intézmény mint az Észak-magyarországi Térségi Integrált Szakképző Központ tagja a hevesi Eötvös József Gimnáziummal és egy jászberényi középiskolával közösen nyerte el. A program megvalósítását februárban kezdik el és a beruházás a tervek szerint 2010 végére fejeződik be. Az új létesítmény a szakképzésben résztvevő diákok gyakorlati oktatását szolgálja majd. Egyébként a Károly Róbert Főiskola működő tankonyháján jelenleg is képeznek középiskolásokat, akik a szakács, a cukrász és pincér szakmát választották. Az intézmény vezetői a jövőben is fontosnak tartják a vendéglátóipari szakemberek képzését, mert úgy vélik, hogy gazdaságunk egyik kitörési pontja lesz a szolgáltató ágazat további fejlesztése. (Turizmus Online)
Új tankonyha és cukrászműhely a gyöngyösi főiskolán
Kiemelkedő fejlesztésbe kezdenek a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán, a Turizmus Online értesülései szerint csaknem 670 millió forintos költséggel új tankonyhát és cukrászdát építenek.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Legjobbak közt a magyar speciality kávé
A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben
A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.