A kierjedt bor a következő szüretig újbornak számít. A borászok általában az olyan borokat nevezik újbornak, melyekben még nem dominálnak az érlelési illatok és ízek. Az újbor az erjesztés után "nulla érleléssel" egyből a palackba kerül. Azonban idővel a palackban is kialakulnak érlelési jegyek, ezért általában a következő év húsvétjáig nevezhetjük az előző évben szüretelt szőlőből készült borokat újboroknak.
Ausztriában II. József 1784-ben adott engedélyt a Bécs környéki borászoknak, hogy saját újborukat a pincéikben árusíthassák. A bécsi Iparművészeti Múzeum (MAK - Museum für Angewandte Kunst) már évek óta minden ősszel megrendezi az Újborok - Új művészek című rendezvényt, amelyben az új borok fiatalos lendülete izgalmasan társul a fiatal művészek újító szándékú alkotásaival.
Itt mutatkoznak be először a 2009-es osztrák újborok, és itt mutathatják be elsőként műveiket azok a fiatal művészek, akik a Bécsi Iparművészeti Egyetem mesterkurzusaira járnak. A rendezvényen immár hagyománynak számít, hogy a kiállító művészek egyik alkotását a Junger Österreicher (az ifjú osztrák) kitüntető címmel díjazzák.
Izgalmas 21. századi ipar- és képzőművészeti alkotások és 110 pincészet legfrissebb borai várják az érdeklődőket a Weiskirchnerstraße 3. szám alatt délután négy órától este tízig (kilenc után már nem fogadnak újabb látogatókat). A belépőjegy ára előrendeléssel 13, a helyszínen 15 euróba kerül.
Újborokat és fiatal művészeket ünnepelnek Bécsben
Bécsben idén is megrendezik a Junger Wein - Junge Kunst rendezvényt, az újborok és fiatal művészek ünnepét. November 4-én az osztrák Iparművészeti Múzeumban találkozhatunk a frissen készített nedűkkel.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Legjobbak közt a magyar speciality kávé
A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben
A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.