Borászok Borásza: idén ki ér a csúcsra?

Április 26-án választják meg a Borászok Borászát. A március 1-i Borászok Borásza Kóstoló Kör egyik legfontosabb célja az volt, hogy az 50 legjobb borász pontosabb és friss képet kaphasson egymás munkájáról és ezzel felelősebben szavazhasson a végső győztesre. Ennek a díjnak ugyanis éppen az a lényege, hogy az arra legérdemesebbek, a borászok dönthessék el maguk közül, hogy ki a legjobb. Az ötven legjobb magyar borász az alábbi ötöt választotta, közülük kerül ki a Borászok Borásza:

ÁTS KÁROLY a Grand Tokaj főborásza, aki saját családi pincészetet is vezet, amelyet 2012-ben alapított. Szőlői a legendás Szent Tamás, Suba és Birsalmás dűlőkben találhatók Mádon. A rendkívül szerethető személyiségű borászt a saját, ars poeticának is tekinthető szavaival lehet a legjobban bemutatni: „Tokaj-hegyaljai vagyok, most is ott élek. A szőlőben nőttem fel, apámtól lestem el a fogásokat. Soha nem gondoltam más szakmára, soha nem érdekelt igazán más, csak a szőlő és a bor.”

BÁRDOS SAROLTA, a Tokaj Nobilis Szőlőbirtoktól minden évben jelölt, de idén első alkalommal van az ötös döntőben. 2000-ben alapították a Tokaj Nobilis Szőlőbirtokot Bodrogkeresztúrban. Családjukban a szőlőtermelés több generációra tekint vissza. Két területen, a Barakonyi és a Csirke-mál dűlőkben, összesen 6 hektáron gazdálkodnak. Területeik első említését az 1600-as években találhatjuk meg. Ültetvényeikben 4 fajta terem: Furmint, Hárslevelű, Sárga muskotály és Kövérszőlő.  

FIGULA MIHÁLY sem először jutott a döntőbe. A Figula Pincészet 1993-ban alakult a Pannon táj ékköveként emlegetett Balaton régióban. A legmagasabb minőség elérése érdekében a szőlő gondozásától a borok palackozásáig minden folyamatot a család végez, illetve felügyel. A hagyományok tisztelete mellett munkájuk során felhasználják a legkorszerűbb technikai és technológiai lehetőségeket. A jelenleg 30 hektáros birtokon – a klasszikus értelemben vett terroir gazdálkodás szellemében – dűlőik termését külön kezelve, szigorú hozamkorlátozással dolgozva – mutatják be a borvidék sokszínűségét.


IPACS SZABÓ ISTVÁNNAK, a Vylyan főborászának gyakorlatilag bérelt helye van az ötös döntőben. Saját pincészetét 2009-ben alapította meg Villányban, ahol szívvel-lélekkel műveli a Tenkes-hegy Kövesföld dűlőben a szőlőt, és amelyről korábban így mesélt: „A család nagy örömére, a nászútra félrerakott összegből vettem ezt a szőlőt: „muszáj” volt, első látásra szerelem, ahol a világ számomra kitágul és épp belefér ebbe a másfél hektárba. E kicsiny birtok számunkra azóta is az együttlét, a kihívás, a boldogság újra megújuló jelképe”.

MAURER OSZKÁR családja négy generáció óta foglalkozik bortermeléssel, mindazonáltal csak a rendszerváltás után nyílt ismét lehetőség az árutermelői borászatra. Ezt a lehetőséget megragadva döntöttek úgy, hogy a hajdani magyar királyi borvidéken, Szerémségben is telepítenek szőlőt. Összesen 15 ha területet művelnek, amiből 6 ha a Szabadka-Horgosi borvidéken található, 9 ha pedig Szerémségben a Tarcal hegyen (Fruška Gora). Ars poeticája a következő: „A szőlészetben és a borkészítésben a maximális természetességre törekszünk, és az ezen szellemiségben született  borok elsősorban a termőhelyről mesélnek, de minden cseppjükben benne van a családunk története is, és az a 3000 év….”

Forrás: Store Insider


Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet

Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet 

A díjat 2001-ben alapította az MVI, a győztes kiválasztásakor az általa végzett munka minősége, szakmai magatartása és közéleti tevékenysége számít.
Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort

Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort 

Főleg az „új elemek” hangzik izgalmasnak ebben a hírben.
Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba

Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba 

Mintegy 250 millió forintot fordítanak erre Magyarországon. A bolt működésében az MI kiemelt szerephez jut.
Ha február, akkor Kávébár Bazár

Ha február, akkor Kávébár Bazár 

A jubileumi, tizenötödik KávéBár Bazár rendezvénynek a Millenáris B épülete, a nagycsarnok ad otthont.
Üdítőket hív vissza a multicég Európában

Üdítőket hív vissza a multicég Európában 

Európa néhány országában visszahívott bizonyos üdítőitalokat a Coca-Cola, mert „magasabb szintű” klórátot tartalmaznak.
A Lidl csökkenti a tojás árát

A Lidl csökkenti a tojás árát 

A lépés nem meglepő.
Gasztrorendezvény Szlovákiában

Gasztrorendezvény Szlovákiában 

Új ételek, élő főzés és technológiák a HoReCa szegmens számára – ételek és italok széles választéka Szlovákiából és külföldről, technológiák és konyhai berendezések.
Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog

Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog 

A dél-koreai mokpang influenszer, aki napjainkban Budapesten hódít hatalmas étvágyával, úgy tűnik, legyőzőre talált néhány kolbász és hurka képében.
Magyar siker a Bocuse d'Or-on

Magyar siker a Bocuse d'Or-on 

Ismét bizonyított a magyar csapat a gasztronómiai világbajnokságon.
 Nagy Szabolcs: Egy szalontüdő és egy töltött káposzta is lehet izgalmas

Nagy Szabolcs: Egy szalontüdő és egy töltött káposzta is lehet izgalmas 

A tradíciók tisztelete és a kreativitás ötvözése áll Nagy Szabolcs séf konyhájának középpontjában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.