Válságmenü az éttermekben

Komoly fejtörést okoz az orosz éttermeknek a válság miatt takarékoskodó vállalati alkalmazottak: ahelyett ugyanis, hogy a vendéglátó egységek forgalmát hízlalnák az ebédidőben, a legtöbben otthoni maradékot viszik az irodába. A gyorséttermek forgalma viszont tovább nő – írja a Pravda, orosz napilap.

Az orosz éttermeken már a komoly költségcsökkentés, a bérleti díjak újratárgyalása, s az elbocsátások sem segítenek. Az éttermek 60 százaléka kényszerült kiadásainak visszafogására, s 15 százalékuk küldött el alkalmazottat. Sok egység forgalmának 30 százalékát vesztette el a válság miatt. A vállalati rendezvényszervezéssel foglalkozó cégek ennél drasztikusabb 70 százalékos visszaesésről számolnak be.

Ugyanez nem mondható el az orosz gyorséttermi forgalomról: az év eleje óta 20-30 százalékos bővülést könyvelhettek el ezek a vállalatok. A McDonalds’s negyedévi adózott eredménye 4 százalékkal emelkedett, s a világ legnagyob gyorskiszolgálású lánca újabb egységek nyitását tervezi Oroszországban.

A Hospodárské Noviny című lap szerint Prágában mintegy 40 étterem bejáratára került eladó tábla, ezek között több olyan is volt, amely a turizmusra és az első osztályú igények kielégítésére alapozott. A cseh vendéglátóiparban átlagosan 7-10 százalékkal esett a forgalom, a felső kategóriás éttermek esetében ennél jóval nagyobb mértékben, 40-50 százalékkal csökkent a vendégszám.

A helyzet Magyarországon sem jobb: a hazai éttermek átlagosan 30-40 százalékos forgalomcsökkenésről számolnak be. A felsőkategóriás éttermeket az átlagnál jobban érintette a válság. A tulajdonosok szerint még azok sem szívesen mennek ilyenkor luxusétterembe, akik amúgy megengedhetnék maguknak. (VG Online)


Zöld lámpa a  szupermarketlánc első bolti kocsmájának

Zöld lámpa a szupermarketlánc első bolti kocsmájának 

A tervek szerint a kocsma a dundonaldi üzletben kap helyet, amely a Lidl reményei szerint új vásárlókat vonz majd az üzletbe.
Michelin-ajánlás Szatmár-Bereg egyik éttermének

Michelin-ajánlás Szatmár-Bereg egyik éttermének 

A két ikonikus piros tábla mellett a harmadik is ott „tündököl” a Stílusos Vidéki Éttermiségivel (SVÉT-tel) együtt.
Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet

Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet 

A díjat 2001-ben alapította az MVI, a győztes kiválasztásakor az általa végzett munka minősége, szakmai magatartása és közéleti tevékenysége számít.
Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort

Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort 

Főleg az „új elemek” hangzik izgalmasnak ebben a hírben.
Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba

Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba 

Mintegy 250 millió forintot fordítanak erre Magyarországon. A bolt működésében az MI kiemelt szerephez jut.
Ha február, akkor Kávébár Bazár

Ha február, akkor Kávébár Bazár 

A jubileumi, tizenötödik KávéBár Bazár rendezvénynek a Millenáris B épülete, a nagycsarnok ad otthont.
Üdítőket hív vissza a multicég Európában

Üdítőket hív vissza a multicég Európában 

Európa néhány országában visszahívott bizonyos üdítőitalokat a Coca-Cola, mert „magasabb szintű” klórátot tartalmaznak.
A Lidl csökkenti a tojás árát

A Lidl csökkenti a tojás árát 

A lépés nem meglepő.
Gasztrorendezvény Szlovákiában

Gasztrorendezvény Szlovákiában 

Új ételek, élő főzés és technológiák a HoReCa szegmens számára – ételek és italok széles választéka Szlovákiából és külföldről, technológiák és konyhai berendezések.
Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog

Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog 

A dél-koreai mokpang influenszer, aki napjainkban Budapesten hódít hatalmas étvágyával, úgy tűnik, legyőzőre talált néhány kolbász és hurka képében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.