Váltások a Villa Tolnaynál

A Csobánc-hegyi ház borainak rajongóit új arculattal lepték meg a pincészet tulajdonosai. De itt nem állnak meg: idén kész az új, többfunkciós pince is.

Új logó, megújult cimkevilág a palackokon, az új arculattal kapcsolatosan elmondták: „Fontosnak tartottuk, hogy továbbra is az egyszerű dizájn köszönjön vissza palackjainkról. Frissítettük a logót is, a központi elem lakhelyünk, Gyulakeszi régi címerén alapul. Mindezek mellett pedig haladunk a világ változásaival: szakítottunk a műanyaggal, borainkat környezetbarát viasszal zárjuk le ezentúl. Figyelni kell viszont arra, hogy aki évekre szeretné eltenni borainkat, az ezt a viaszt bontsa meg, hiszen a bor csak így, a környezetével érintkezve tud továbbra is élő szervezet maradni, így tud tovább fejlődni.“

Philipp Oser svájci tulajdonos beleszeretett a magyar vidékbe, itt alapította meg 2004-ben borászatát, amelynek az egykori tulajdonosokra való tisztelettel a Villa Tolnay elnevezést adta. A pincészethez 2008-ban csatlakozott Nagy László társtulajdonos és vincellér, a borokat közösen készítik. Időközben felépült egy vendégház is, az itt megszállóknak pedig a borkóstolók mellett gasztronómiai élményt is nyújtanak.

A pincészet fennállása során a legnagyobb fejlesztést hajtotta végre, egy éve kezdték el a festői szépségű Csobánc-hegy lábánál található új pincéje építését. A többfunkciós, össesen 700 m2-es alapterületű föld alatt kiépített épületben acéltartály-park, vörösboros érlelőpince, palackozó üzem, palackos érlelő, raktár, valamint dolgozói szobák és irodák találhatók. Nem akarták egy monumentális épülettel megváltoztatni a birtok és a környező terület képét: a föld fölött mindössze a présház látható, amely már készen várja a 2019-es szüretet.

A projekt során a legmodernebb építési technológiát az elérhető legjobb szigeteléssel ötvözve egy rendkívül energiahatékony rendszert építettek ki, amely - ahol csak lehetséges - gravitációs elven működik.

 


Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.
Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban

Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban 

Magyar agrár-és élelmiszeripari termékek mutatkoztak be Ázsia legjelentősebb nemzetközi kiállításán.
Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket

Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket 

Az elmúlt száz év legnagyobb gyümölcskáráról számolnak be a cseh gyümölcstermesztők. A károkat az elmúlt napok fagyos időjárása okozta.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.