Oliver Altherr, a Marché International vezérigazgatója a 11 új étteremtől mintegy 30 millió svájci frank forgalmat vár. 1992 és 1996 között már működött Marché étterem Torontóban és Ottawában, de 1996-ban a Mövenpick csoport visszavonta a licencet, 2004-ben pedig teljesn kivonult a kanadai piacról. A Marché International, amelynek vannak éttermei Németországban, Ausztriában, Magyarországon, Horvátországban, Norvégiában, Malajziában, Szlovéniában, Singapore-ban és Svájcban, 2007-ben 338 millió svájci frankos forgalmat célzott meg. (www.ahgz.de)
Visszatér Kanadába a Marché International
A Mövenpick csoporthoz tartozó Marché International a tervek szerint jövőre nyit egy Marché éttermet Torontóban. Középtávon pedig tíz másikat.
Zöld lámpa a szupermarketlánc első bolti kocsmájának
A tervek szerint a kocsma a dundonaldi üzletben kap helyet, amely a Lidl reményei szerint új vásárlókat vonz majd az üzletbe.
Michelin-ajánlás Szatmár-Bereg egyik éttermének
A két ikonikus piros tábla mellett a harmadik is ott „tündököl” a Stílusos Vidéki Éttermiségivel (SVÉT-tel) együtt.
Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet
A díjat 2001-ben alapította az MVI, a győztes kiválasztásakor az általa végzett munka minősége, szakmai magatartása és közéleti tevékenysége számít.
Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort
Főleg az „új elemek” hangzik izgalmasnak ebben a hírben.
Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba
Mintegy 250 millió forintot fordítanak erre Magyarországon. A bolt működésében az MI kiemelt szerephez jut.
Ha február, akkor Kávébár Bazár
A jubileumi, tizenötödik KávéBár Bazár rendezvénynek a Millenáris B épülete, a nagycsarnok ad otthont.
Üdítőket hív vissza a multicég Európában
Európa néhány országában visszahívott bizonyos üdítőitalokat a Coca-Cola, mert „magasabb szintű” klórátot tartalmaznak.
A Lidl csökkenti a tojás árát
A lépés nem meglepő.
Gasztrorendezvény Szlovákiában
Új ételek, élő főzés és technológiák a HoReCa szegmens számára – ételek és italok széles választéka Szlovákiából és külföldről, technológiák és konyhai berendezések.
Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog
A dél-koreai mokpang influenszer, aki napjainkban Budapesten hódít hatalmas étvágyával, úgy tűnik, legyőzőre talált néhány kolbász és hurka képében.
Interjú
Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.