A karácsony is élénkíti a turizmust

30 százalékkal nő a közvetített forgalom karácsonykor a Szallas.hu adatai szerint és 24 százalékkal nő a foglalások száma tavalyhoz képest. Az átlagos foglalási érték 97 ezer forint, de akadnak kirívó esetek is. Hajdúszoboszló, Hévíz és Gyula mellett Zalakaros, Eger és Szeged a legcsábítóbb úti célok.

Bár a karácsonyt hagyományosan otthon töltjük meghitt családi körben, évről évre nő a vendégforgalom ilyenkor a szálláshelyeken. „Itthon 2016-ról 2017-re 120 százalékkal, míg 2017-ről 2018-ra 85 százalékkal nőtt a közvetített forgalom a december 22-26 közötti időszakban" – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója, és hozzátette, a foglalási adatok szerint idén ez további 30 százalékkal gyarapszik. Annak ellenére, hogy ilyenkor a szállásadók gyakran másfélszeres vagy akár két és félszeres árral dolgoznak, a foglalások darabszáma 24 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

„Romániában is egyre többen választják a szállásadók nyújtotta kényelmet az ünnepekre. 2017-ről 2018-ra két és félszeresére nőtt a foglalások száma, most újabb 22 százalékkal gyarapodik” – ismertette a Cégcsoport román tagjának, a Travelminit International SRL eredményeit Szigetvári József. A legtöbben az apartmanok (27%), vendégházak (19%) és panziók (18%) közül választanak, de fokozott az érdeklődés a három (17%) és négycsillagos (14%) hotelek iránt is. Az átlagos foglalási érték 53 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva, idén 97 ezer forintot kóstál. A legtöbben (36%) 50 ezer forint alatt költenek szálláshelyükre, a vendégek kevesebb mint harmada szán 50-100 ezer forintot a karácsonyi kikapcsolódásra.

Jóval kisebb tábort alkotnak (17%), akik 100-150 ezer forintot is befektetnek az ünnepi feltöltődésre, 8 százaléknak ez viszont 200 ezer forintot is megér. Mindössze a foglalások 10 százaléka 200 ezer forint feletti. Vannak kirívó esetek is, például a legnagyobb összegű foglalás 1 millió 250 ezer forint értékű és Hévízre szól, a legolcsóbb foglalás pedig 5000 forint, Parádon. Hajdúszoboszló, Hévíz és Gyula fürdői és szálláshelyei nagy érdeklődésre számíthatnak Megyéink közül Heves (12%), Zala (11,9%) és Pest (10,8%) részesülnek legnagyobb arányban a forgalomból. A legnépszerűbb úti célok a karácsonyt otthonuktól távoltöltők körében Hajdúszoboszló, Hévíz, Gyula, Zalakaros és Eger. A toplistára még Szeged, Budapest, Siófok, Harkány és Miskolctapolca kerültek fel.

A statisztikák szerint 3 hónappal előre érdemes tervezni és cselekedni, ugyanis ilyenkor már a legtöbb szállásadónál szinte teljes a kapacitások kihasználtsága. A legtelítettebb nap december 26-a, csütörtök lesz. A foglalások harmada 3 éjszakára, másik harmada 2 éjszakára, 15 százalékuk 4 éjszakára, tízből egy pedig egy éjszakára szól. Egy szálláshelyen átlagosa 3 fő osztozik. A legtöbb szállásadó mindent megtesz azért, hogy biztosítsa a karácsonyi hangulatot. Ez visszaköszön a dekorációban, a felszolgálandó fogásokban és sok esetben egyéb szórakoztató programokban is. Az ünnepi vacsorán számos helyen ehetünk kacsamájat, halászlevelet, töltött pulykát, bejglit mindezt élőzene és forralt bor kíséretében is megtehetjük.

A legnépszerűbb úti célok a magyarok körében karácsonykor, belföldön

1. Hajdúszoboszló

2. Hévíz

3. Gyula

4. Zalakaros

5. Eger

6. Szeged

7. Budapest

8. Siófok

9. Harkány

10. Miskolctapolca

 

A legnépszerűbb úti célok a magyarok körében karácsonykor, külföldön

1. Zakopane (Lengyelország)

2. St Michael im Lungau (Ausztria)

3. Székelyudvarhely (Románia)

4. Heiligenblut am Großglockner (Ausztria)

5. Sankt Georgen am Kreischberg (Ausztria)

6. Nová Lesná (Szlovákia)

7. Ružomberok (Szlovákia)

8. Prága (Csehország)

9. Szováta (Románia)

10. Ždiar (Szlovákia)

 

A legnépszerűbb úti célok a románok körében karácsonykor, Romániában

1. Predeál

2. Brassó

3. Nagyszeben

4. Törcsvár

5. Brassópojána

6. Gura Humorului

7. Parajd

8. Dornavátra

9. Herkulesfürdő

10. Szováta

Forrás: Turizmus Online


Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.
Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.
Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra

Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra 

A budapesti Mövenpick Hotel Budapest Centre története mesébe illő, megjelenése lenyűgöző.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.