Mellow Mood-szálloda lesz a Párizsi udvarból

Az épületben nem csak szálloda, de éttermek és üzletek is lesznek majd.

Az V. kerületi Párizsi udvar hányatott sorsú műemléképülete egyike a főváros legszebb és legismertebb építészeti alkotásainak, amelynek állapota az elmúlt években folyamatosan hanyatlott. A Mellow Mood Groupnak sikerült olyan külföldi befektetőt találnia Ayesh-Majdi Helmi Rida személyében, aki a műemléképület megvásárlásával lehetőséget teremtett annak megóvására. Az új tulajdonos Magyarországon folytatta egyetemi tanulmányait, de később Dubajba költözött. Magyarországra évente többször visszatér látogatóba, és mivel Budapesthez a mai napig erősen kötődik, ezért kereste a befektetési lehetőségeket.

Az épülettel kapcsolatos folyamatokban kezdettől fogva szüksége volt egy helyi partnerre, akinek van tapasztalata a műemléképületek felújításában és a projektmenedzsmentben. Amellett, hogy a Mellow Mood Group ezen területeken megfelelő tapasztalattal rendelkezik, a tulajdonosokat baráti szálak fűzik egymáshoz, így megvolt az együttműködéshez szükséges kölcsönös bizalom. Éppen ezért a menedzsmentjogokkal a Mellow Mood Group rendelkezik.



Megújul a Párizsi udvar

A Budapest egyik ékkövének számító Párizsi udvar felújítása tovább erősíti majd az V. kerület törekvését, hogy a belváros ezen részét olyan színvonalra emelje, amely a külföldi vendégek számára még vonzóbbá teszi Budapestet, növelve ezzel a város turisztikai forgalmát és bevételeit. Az épületbe tervezett szálloda, éttermek és üzletek pedig számos új munkahelyet teremtenek majd a fővárosban.

A Buddha-Bar Hotellel már bizonyítottak

A Mellow Mood Hotels legutóbbi nagyszabású projektje, a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace ötcsillagos luxusszálloda, amely a gyönyörűen felújított Klotild Palotában kapott helyet 2013. novemberében, elnyerte a Best International Hotel Interior nemzetközi díjat, vagyis a legszebb szállodabelső címet. Ez a nemzetközi elismerés a bizonyíték arra, hogy egy történelmi épület megóvásával is lehet különleges értékeket létrehozni.

A csoport - amely már 1997 óta van jelen a budapesti szálloda- és ingatlanpiacon, portfóliója pedig 13 budapesti és egy bécsi szállodából, irodaházakból, valamint üzlethelyiségekből áll - a projekt megvalósításával egy olyan szegmenst kíván megcélozni, amely eddigi tevékenységét kiegészítve teszi teljessé a cégcsoport működését.


Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában

Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában 

Ez a Lutzmannsburgban található, négycsillagos Hotel Xylophon, amely közvetlen átjárást biztosít a Sonnentherme-be – Ausztria egyik legnagyobb élményfürdőjébe.
Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában

Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában 

A magyar szálloda csatlakozik a Preferred Hotels & Resorts Legend Collection-höz.
Hamarosan Év Szállodája díjátadó gála – még regisztrálhat! VIDEÓVAL

Hamarosan Év Szállodája díjátadó gála – még regisztrálhat! VIDEÓVAL 

Február 21-én részese lehet az év egyik legexkluzívabb szállodai eseményének.
Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás

Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás 

A NUMA Group, Európa egyik vezető digitális idegenforgalmi szolgáltatója bejelentette a magyar piacra lépését, amely során elsőként 170 egységből álló innovatív szálláshelyet nyit Budapest szívében, ezzel tovább erősítve jelenlétét a kelet-közép-európai régióban.
Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese

Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese 

A pályázat legfőbb célkitűzése, hogy példaképet állítson a pályakezdő és junior kollégák elé.
Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban

Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban 

Az InterContinental Budapesthez új értékesítési és marketingigazgató érkezett.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.