Airbnb-t nyitna egy börtönből az új tulajdonos

Szórakoztató létesítmény és Airbnb nyílhat egy használaton kívüli börtönben Missouri államban. A New York Post cikkében nem nevesített befektető 195 ezer dollárért (közel 70 millió forint) jutott hozzá a 20 éve üresen álló harrisonville-i börtönhöz.

New York Post cikkében nem nevesített befektető 195 ezer dollárért (közel 70 millió forint) jutott hozzá a 20 éve üresen álló harrisonville-i börtönhöz, áll a 24.hu tudósításában a NYP cikke nyomán.

Mint írják, a létesítményt azt követően helyezték üzemen kívül, hogy már nem volt elég hely a rabok számára, így az eredeti épülettől öt percnyire építettek egy nagyobb létesítményt.

 

Az ezer négyzetméteres börtönben 34 cella található, az épület nagyjából felét irodák teszik ki. Az egykori börtönt egészen két évvel ezelőttig raktárnak használta a város, amikor egy aukción eladták. Az új tulajdonos először lakóépületet akart belőle csinálni, később viszont úgy döntött, inkább túlad rajta. Az ingatlan iránt nagy volt az érdeklődés, több mint 350 ajánlat érkezett.

Az új tulajdonosról csupán annyit lehet tudni, hogy külföldi befektetőről van szó, aki elsősorban befektetésként vette meg az ingatlant, ahol szórakoztató létesítményt, Airbnb-t és bérelhető helyiségeket nyitna – természetesen nem elszakadva a börtöntematikától. Az új tulaj jelenleg is partnereket keres az ötletéhez.

Az ingatlancég honlapján látható képek tanúsága szerint az épület már átesett egy festésen, de a jellegzetes börtönközeghez nem nyúltak, láthatók még a cellák és a börtönlakók által használt telefonok is.

Forrás: NYP / 24.hu


Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.
Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra

Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra 

A budapesti Mövenpick Hotel Budapest Centre története mesébe illő, megjelenése lenyűgöző.
Északi stílus új köntösben – ibis Styles nyitás Tallinnban

Északi stílus új köntösben – ibis Styles nyitás Tallinnban 

Az ibis új helyszínekkel erősíti európai pozícióit a régióban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.