Ennek megfelelően a holland turistaközpontban többek között a Het Okura, a L’Europe, az het Amstelhotel és a the Grand őrizték meg mind az öt csillagjukat, a Crown Plaza City már egy kategóriával lejjebb csúszott, a Marriott pedig csak a háromcsillagos szintet érte el. Az eredmény mélyen felháborította a Marriott amerikai szállodalánc vezetőit, akik megtámadták az új kritériumrendszert. A rendelet értelmében egyébként minden szállodát újra be kell sorolni az új rendszer szerint, amely jóval szigorúbb feltételeket szab, mint a korábbi egységes benelux besorolási rendszer. Az új gyakorlat az ötcsillagos szállodákban előírja az ágy melletti villanykapcsolót, és a szobák napi kétszeri takarítását. A vendég kényelmét szolgáló apró figyelmességek sem hiányozhatnak mint a cipőtisztító kellékek, a fürdőköpeny, az arc- és testápoló szerek. A szállodai szolgáltatások terén is magasabbak az elvárások: a recepciónak és a szobaszervíznek például 24 órán keresztül kell a vendégek rendelkezésére állnia. Az új követelményrendszer kidolgozói szerint túl engedékeny volt az előző besorolási struktúra, és itt volt az ideje, hogy a holland feltételek némileg igazodjanak a nemzetközi szinthez. Azzal érveltek, hogy míg csak egy holland város 22 ötcsillagos házzal büszkélkedhetett, addig egész Amerika összesen 32-őt számlál. A holland szakemberek szerint ötcsillagosból négybe kerülni nem jelent presztízscsökkenést, sőt, van olyan szállodaigazgató, aki forgalomnövekedést remél a „lefokozástól”. Úgy gondolják az a legjobb reklám, ha a vendég kellemesen csalódik: négycsillagos házban foglal, de ötcsillagos színvonalat talál.
Amszterdam: szállodai csillaghullás
Az új holland szállodai osztálybasorolási rendszer bevezetésével 22-ről 8-ra csökkent az amszterdami ötcsillagos szállodák száma. A 2003-ban kidolgozott rendszer szerint nemrég osztályozták újra az ötcsillagos szállodákat.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része
Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban
A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél
Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma
Rövid a határidő: augusztusig rendezni kell a vendégmunkások helyzetét.
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában
A zalakarosi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet.
Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026
A jelentés 24 európai piac 1240 turisztikai és vendéglátóipari vezetőjének és menedzserének válaszain alapul.
Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál
Hegedűs Dávid lett a Hampton by Hilton Budapest City Centre igazgatója.
Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás
Érdemi intézkedésekkel támogatják a világ óceánjainak fenntarthatóságát.
Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban
A legnagyobb növekedést a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák számában az év első negyedévében Írországban jegyezték fel.
Személyi változás a Hunguestnél
A nyugat-magyarországi Bükfürdőről érkezik a horvátországi Hotel Miramar új igazgatója.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.