Arannyal és feketével nyitott az első MGallery

Exkluzív divatbemutatóval, jazzkoncerttel, különleges állófogadással egybekötött szállodanyitót tartott június 6-án este az Accor-csoport, hiszen ekkor nyílt meg hivatalosan Magyarországon első, a világon 60. MGallery hoteljük, amely a lánc luxus és felsőkategóriás házainak körét bővíti mostantól.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

 „Célunk, hogy 2015-re e brand tagjainak számát 100-ra bővítsük”, mondta a megnyitón Gregoire Champetier, a cég globális marketing igazgatója. Aki természetesen franciául tartotta beszédét, akárcsak a megnyitó többi, szintén Franciaországból, az Accor hazájából érkezett tagja. A globális marketingigazgató többek közt még elmondta, cégük 20 éve van jelen a magyarországi piacon, és ez a mostani legújabb házuk a 15. a magyar fővárosban. „És bár az Önök hazájában a gazdasági körülmények most éppen nem ideálisak, azonban mi szeretjük a kihívásokat”, tette hozzá az Accor-menedzser.  

A hotel különleges történelmi múlttal rendelkezik, rengeteg híresség és legenda kötődik az épülethez. A Hotel Nemzeti Budapest története 117 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Rémi Róbert, a neves pesti vendéglősdinasztia tagja 1896-ban Rémi szálló néven indította útjára a szállodát. A Schannen Ernő építész által tervezett, eklektikus stílusú épület az 1900-as évek elején a művészi világ kulturális központja és a művészek kedvenc találkozóhelye volt.

A körúti hoteltől a Rémi család 1929-ben vált meg. A Nemzeti Színház közelsége miatt, ekkor kapta meg a szálloda a Hotel Nemzeti nevet. A Hotel Nemzetinek már a nyitás évében számos előkelő vendége volt. Itt szállt meg a svéd királynő, a belga herceg feleségével, Ward Klárával, Rigó Jancsi, Jászai Mari, Bajor Gizi és a legendás színésznő, Blaha Lujza, akinek emlékét a szállodában található bronz szobor őrzi.

A szálloda teljes körű felújítást követően 2012 decemberében nyílt meg az Accor Csoport felső kategóriás MGallery márkájának első magyarországi tagjaként. A szálloda 80 szobája egyaránt magán viseli a klasszikus és a modern stílusjegyeket. Az újbóli megnyitást követően a Hotel Nemzeti ismét aktív szerepet kíván betölteni Budapest kulturális és művészeti életében. A szellemiség megjelenik a művészetek pártolásában, a szálloda arculatában, belsőépítészetében, a megrendezésre kerülő kulturális és gasztronómiai rendezvényekben, közösségi terekben bemutatott időszakos magyar modern művészeti alkotásokban.

A művészeti élet pártfogolását segitendő Magyarország kiváló művészeit felkérve a hotel megalapította a Nemzeti Művész Klubot, melynek célja, hogy újra életre keltse a múlt században oly élénk és inspiráló kulturális miliőt A klub olyan nagyhírű művészeket tudhat tagjának, mint Béres Ilona, Földessy Margit, Bodrogi Gyula vagy Frenák Pál.

A megnyitót is ez a kulturális légkör járta át. Az ünnepélyen hazánk egyik legtehetségesebb divattervezője, Tóth Bori mutatta be új márkájának, a Maison Marquise-nak moszkvai Fasion TV Best Couture Collection díjas Maison Noir kollekcióját. A divatbemutatót Fábián Juli és Zoohacker formáció kísérte élő zenés előadással.


Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja

Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja 

Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték

Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték 

Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát

MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát 

Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.