Aranykulcsosok, ha összejönnek

Néha tiszta szerencse, ha az ember elhagyja az autója forgalmi engedélyét. Így, kocsi nélkül,  nyugodt szívvel koccinthattam a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesületének szokásos évköszöntő partiján az ott megjelentekkel.

Az immár hagyománnyá váló hangulatos összejövetelre ezúttal a Párisi Udvar Hotel Budapest Passage részében került sor január 9-én estébe hajló időpontban, ahol a hazai szállodák concierge-pultjaiban dolgozók legjava találkozott, hogy együtt köszöntsék az idei évet, 2022-őt.

 

Először a ház igazgatónője, Schwindt-Kiss Andrea köszöntötte a megjelenteket, aki azt is elmondta, nagy megtisztetletés számukra, hogy a legnagyobb ilyen jellegű szakmai szervezet tagjait láthatják vendégül.

Majd Flesch Tamás, az MSZÉSZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, aki hozzátette, pontosan tudja és ismeri - szállodákat üzemeltető szakemberként - , hogy nincs könnyű helyzetben ma a portás-szakma, hiszen a covid uralta helyzetben jönnek-mennek a kollégák a pultban, feltéve, ha olyan szerencsés helyzetben van az adott ház, hogy nyitva tarthat ebben a sokszor vendégmentes időkben.

Ezt követően egy autósflotta szolgáltató cég ügyvezetője, Sződi János (Avalon) kapott szót, aki az egri borvidék szomolyai tájairól származó borokat mutatta be röviden, azon okból, hogy éppen ő hozta a rendezvényre ezeket a borokat, méghozzá saját pincészetükből.

Végül a concierge-ek nevében Buday Péter, az Aranykulcsosok elnöke köszöntötte szép számban megjelent kollégáit, majd hamisítatlan jókedvvel kezdetét vette a program nem hivatalos része: a közös poharazgatás jóízű beszélgetésekkel körítve, rég várt, elmaradt találkozások pótlása.

Abban a reményben váltak el az Aranykulcsosok, hogy az idei év biztos jobb lesz, mint a mögöttük hagyott kettő - amelyek meghatározóan a covid jegyében teltek -, miközben azt is megállapították, mindannyian tudják, a concierge pult mindig is egy szálloda szíve-lelke, anélkül nem működhet sikeresen egy ház, ezért ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a nehézségek ellenére a legjobbat hozzák ki munkájuk során.

 

Forrás: Turizmus Online


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.