A balatoni munkaerőhelyzetről, pontosabban szólva munkaerőhiányról a vendéglátás területén számos leleplező cikk, riport készült idén – nem is szaporítanánk ezek számát. Inkább megmutatjuk az érem másik oldalát: azaz hová és miért tűntek el a tóparti konyhákon, vendégtérben és teraszokon dolgozók? Ahhoz is tanácsot adnak a legilletékesebbek, mivel lehetne ismét visszacsalogatni őket nyárra a víz mellé…

Stressz fillérekért vagy nyugodt élet sok pénzért?

Egy kezdő szakács (!) havi 160 órát dolgozik 400 ezer forintnyi euróért Németországban, és a fizetése felét még félre is teszi, mert lakásra gyűjt. Azt mondja – és ugyanezt állítja a többi külföldön dolgozó –, nemcsak jobban keres, mint idehaza, hanem nyugodt, stresszmentes, kiszámítható az élete. Másvalaki nyersen fogalmaz: „A tulajok a Balatonnál három hónap alatt akarnak nagyot kaszálni, ezért havi 400 órában dolgoztatják, akit sikerül felvenniük. Ki lehet számolni: nulla szabadnap, negyven fokos hőségben éjjel-nappal kőkemény meló, semmi elismerés, csak a robot, jó esetben minimálbérért, de inkább feketén, és persze szeptembertől ott állsz munka nélkül.”

Egy másikuk még tovább megy: „Simli, sumákság, pénzmosás. A Balaton nem arról híres, hogy profi vendéglátósok színtere lenne, inkább zavaros pénzmosodák, hozzá nem értő, lóvéban dúskáló, hatalmas dzsipekkel járó aranyifjak gyűjtőhelye, akik ráadásul még a szakács munkájába is szeretnek beleszólni: azt kell főzni, amit a tulaj szeret. A munkakörülményekre figyelnek a legkevésbé, az alapanyag minősége sem érdekli őket igazán, inkább az, hogy bőven legyen mindenből a konyha hűtőjében, olcsón beszerezve, a munkaerő pedig, ha egy mód van rá, számlamentesen, jó esetben minimálbérért, a többit zsebből fizetve álljon rendelkezésre.”

Olvashatunk még amúgy ugyanezen a portálon arról, hogy a konyhán dolgozó azt sem tudja, hogyan kell megfőzni a paradicsomlevest. Máshol nem tudja a kezdő szakács, miből készül a rántott szelethez a rá való panír – de hagyjuk inkább most ezeket a (rém)történeteket, és lássunk egy lehetséges megoldást! Sikertörténetet írnak a Balaton déli partján, egy faluszéli kis étteremben, ahol a következő a recept: próbálnak a környékről megnyerni munkatársakat, nem érdekli a ház vezetését, hogy ért-e a jelentkező az adott területhez, inkább vállalják, hogy ők betanítják. Belátták, hogy minden tavasz végére új csapattal felállni képtelenség, ezért jó döntésnek látják az egész éves nyitva tartást. Alaposan emeltek idén a béreken. A teljes csapat legálisan, bejelentve, tisztes fizetésért dolgozik. Azt pedig elfogadják, ha valaki elmegy tőlük – például a konyháról –, mert megértik, hogy vagy feljebb lép, vagy önállóan, séfként dolgozik tovább. Próbanap nincs a konyhán, sem a vendégtérben, három hónapig kölcsönösen kipróbálják egymást, és ha tetszik egyik a másiknak, a másik az egyiknek, és befogadja a közösség – és bővül a csapat.