Crowne Plaza nyílt a korábbi Westend-beli Hilton helyén

Július 28-án ünnepélyesen megnyitották a világ egyik legnagyobb üzleti hotelmárkájának első budapesti szállodáját a Nyugati Pályaudvar szomszédságában. A 230 szobával és 13 rendezvényteremmel rendelkező szálláshelynek most még csak az első két szintje lakható.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A most kezdődő, úgynevezett soft opening időszakban csak a felújítás első szakaszában elkészült fogadóterekben és két emeleten üzemel, valamint megnyitották az Axis Café and Lounge nevű specialty kávézót a külföldi és magyar közönség számára.

Gránit Pólus a tulajdonos

A teljes Váci úti épületet decemberben adja át az épület tulajdonosa, a Westendet is üzemeltető Gránit Pólus, az avatóünnepség szalagját Demján Sándorné vágta át. A vállalat összesen 10 millió eurót költ a renoválására, hogy a XXI. századi üzleti utasok igényeinek a lehető legnagyobb mértékben megfeleljen az IHG Hotels and Resorts-hoz tartozó Crowne Plaza Budapest.

A felújítás a lengyel Tremend építésziroda tervei alapján valósul meg; a tervezőket a Nyugati pályaudvar ikonikus építészete, anyagai, textúrái és színei inspirálták.

 Co-working terek, zavartalan pihenés

“A filozófiánk szerint az üzleti út emberközeli élmény, ahol a minőségi alvásra, az egészséges életmódra és ételekre, a kulturális élményekre és az emberek közötti kapcsolatokra nagy hangsúlyt fektetünk.” - mondta Maurice Janssen igazgató az ünnepélyes megnyitó alkalmával.

A szállodában például az úgynevezett Sleep Advantage program keretében a zavartalan éjszakai alvásra kiemelten figyelnek akusztikai megoldások, sötétítés, alvás élményét fokozó ágyazás és aromaterápiás módszerek segítségével. A pihenés mellett az üzleti utazók rugalmasságra vágynak, inspiráló munkakörnyezetet, azonnali kiszolgálást, tápláló ételeket és a munka elvégzéséhez szükséges technológiát keresnek. Ezért a szállodát meghatározó belsőépítészeti megoldások is ezt támogatják a szobáktól a lobbyban található co-working terekig, amelyeket a vendégek és a hazai közönség is ingyenesen használhatnak.

A belsőépítészetet kiegészíti és a lokális kulturális élményt elmélyíti, hogy a falakon a kortárs magyar geometrikus és absztrakt művészet meghatározó alakjainak munkáival, többek között Haász István, Horváth Lóczi Judit és Robitz Anikó sorozataival találkozhat az utazó.

Slow breakfast 

A Váci úti terasszal rendelkező újhullámos kávézóban, az Axis Café and Lounge-ban délután 2-ig várják a magyar közönséget is reggelire, és egész napos szezonális konyhával készülnek. Itt a hangsúly a lokálisan beszerzett, fenntartható, egészséges ételeken van.  A helyi szörpök, sör és magyar borok mellett az újhullámos kávét Bányai László magyar származású costa ricai kávéfarm tulajdonostól szerzik be, és 2020 legjobb tortáját is jegyző Hisztéria cukrászda süteményeit kínálják a vendégeknek. A Hisztéria cukrászatot többgenerációs vendéglátós család irányítja; a nagyszülők fiatalon az Utasellátóban kezdték karrierjüket, mára 5 prémium cukrászdával rendelkeznek. Külön érdekesség, hogy a süteményeket a legendás Orient Express vonatain is felszolgálják. 

A vonatok közelsége meghatározó 

“A Nyugati pályaudvar közelsége nemcsak belsőépítészeti szempontból jelent igazodási pontot. Izgalommal figyeljük az európai vasúti közlekedés megítélésének változását ebben az egyre környezettudatosabb, poszt-Covid korszakban. Csehországban, Ausztriában és Szlovákiában is vannak szállodáink, a vonatok pedig az egész régiót átszelik Pozsonytól, Prágán át Bécsig.” - mondta el Maurice Janssen.

Folytatják a felújításokat 

A szálloda felújításának következő lépéseként, néhány hét múlva adják át a lenyűgöző kilátással rendelkező, vendégeknek kialakított fitnesztermet. A következő nagy átadás decemberben várható, ekkor fejezik be a tárgyalók, rendezvénytermek és bálterem felújítását, és nyílik meg a városra néző teraszos közösségi tér, a Club Lounge, valamint elkészül a nagy tetőterasszal rendelkező étterem, a Cult, melyet 2022-ben nyitnak meg a nagyközönség számára.

Mi tudható az IHG Hotels & Resorts-ról?

Az IHG Hotels & Resorts egy globális vendéglátóipari vállalat. A 16 szállodamárkából és a világ egyik legnagyobb szállodai hűségprogramjából, az IHG Rewardsból álló családjával az IHG több mint 100 országban közel 6000 szállodával rendelkezik, és további 1800 nyitása várható a következő öt évben.

Az IHG Hotels & Resorts-nak a Crowne Plaza a harmadik szállodája Magyarországon az InterContinental Budapest és a budaörsi Holiday Inn mellett, 2022-től pedig már a Holiday Inn Express márka is jelen lesz hazánkban. A Crowne Plaza Hotelnek több mint 420 hotele működik jelenleg világszerte, több mint 60 országban üzemel közel 120 ezer szobával, és közel 100 új hotel előkészítésén dolgoznak. 

Forrás: Fotók: Jancsó Gergely

Forrás: zerocomagency.hu / Turizmus Online


Egy győri hotel nemcsak vendégeket fogad

Egy győri hotel nemcsak vendégeket fogad 

A most induló Kortárs Galéria nyitókiállítása július 15-től látogatható.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja

Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja 

Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték

Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték 

Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát

MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát 

Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.