Családi luxushotel Párizsban

(MTI-Press) - Franciaországban 2012 első féléve nemcsak a politikai életben, hanem a szállodaiparban is kampányolással telik. A hotelok júliusig nyújthatják be pályázatukat az elkövetkező öt évre érvényes besorolásukra. Párizs egyik utolsó, családi vállalkozásban működő négycsillagos luxusszállodájának, az Hotel San Régisnek a tulajdonosai a maximális öt csillagot tűzték ki célul.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az új szabályozás azt a 25 éves rendeletet váltja fel, amely szerint a szállodák besorolása örök időkre szólt. A csillagokat júliustól már csak öt évre lehet elnyerni. A pályázaton nem kötelező részt venni, de az a szálloda, amelyik nem kéri újra besorolását az illetékes hatóságoktól, a korábban megszerzett csillagainak a nyomát is kénytelen lesz eltüntetni a bejárata melletti tábláról és minden hivatalos dokumentumból.

Nevükön szólítják a vendégeket

A szaklapok által a világ legszebb szállodái közé sorolt párizsi Hotel San Régis falán jelenleg négy csillag ragyog. A Champs Elysées egyik mellékutcájában található épületbe belépve egy időn kívüli világban érzi magát a látogató, amely nem hasonlítható a manapság divatos "dizájnos" szállodák hangulatához. A francia sárm, a luxus és az intimitás elegye a kis palota, amely a világ legnagyobb divatcégeinek márkaboltjai közelében a szállodák "haute couture"-jének számít.
A hatalmas festett üvegablakokkal megvilágított, bársonnyal borított lépcsőházból 33 szoba és 11 teljesen különböző lakosztály nyílik. Mindegyik más elrendezésű, egyedien kialakított és a hangulatában is különleges. A világosabb színű falikárpittal bevont kisebb szobák modern hatást keltenek, míg a lakosztályokban az egyedi, antik bútorokhoz gondosan válogatták a műtárgyakat, képeket és porcelánokat. A finom eleganciához mindenhol a legnagyobb kényelem társul, luxusmódon kialakított fürdőszobákkal és teljes technikai felszereltséggel (televízióval, internettel). A legolcsóbb szoba 400, a legdrágább 1800 euró egy éjszakára.
A San Régis azonban mindenekelőtt azért különleges hely, mert a francia vendéglátásra másutt is jellemző kifinomultság az évtizedek óta itt dolgozó személyzet olyan személyes figyelmével párosul, amely a nagyüzemként működő luxusszállodákból már úgyszólván kivesztett. A negyven alkalmazott nevükön szólítja a vendégeket, és igyekszik vágyaikat is kitalálni - é ezt az őszinte kedvességet csillagokkal nem lehet értékelni.

Intim hangulata és diszkrét személyzet

A San Régis múltja több mint száz évre nyúlik vissza: az 1857-ben épült palotát a múlt század húszas éveiben alakították át luxushotellé. Ezt a formáját őrzi jelenleg is.
Az eldugott mellékutcában található, belső faborításairól, bronz díszeiről és márványkandallóiról híres neoklasszikus jellegű épület az ötvenes években hollywoodi filmcsillagok kedvence lett: rendszeresen itt szállt meg Lauren Bacall és Gene Kelly is. Később Romy Schneider és a rendező Louis Malle számított visszatérő vendégnek, akik saját ízlésüknek megfelelően választottak a zöld, kék vagy az arany tapétás szobák közül. Ma is elsősorban amerikaiak teszik ki a vendégek többségét, de egyre több orosz és ázsiai újgazdag utazó fordul meg a szállodában.
Az épület intim hangulata és diszkrét személyzete olyan nyugalmat áraszt, hogy a vendég egy múlt század eleji párizsi elegáns polgári lakásban érezheti magát. A szálloda éke a földszinti télikert és a pihenőszalon, az abból nyíló és a kizárólag a saját vendégek rendelkezésére álló húsz férőhelyes étterem pedig - könyvtárt idéző faliszőnyegeivel és intim jellegével - leginkább egy elegáns családi étkezőre emlékeztet. A szálloda séfje a provence-i ízekkel kevert könnyű hagyományos francia konyha finomságait kínálja, köztük specialitását, a spárgát.

Kötelező a terjeszkedés

A szálloda híres műértő tulajdonosa, Elie Georges 1947-ben Libanonban született, ahol a bejrúti Beau-Rivage luxusszálloda recepciósaként kezdte karrierjét, majd a nagy múltú intézmény menedzsere lett.
A polgárháború kitörése után, 1978-ban Párizsba emigrált, ahol rövid ideig egy libanoni építészeti vállalatnál dolgozott. 1983-ban sikerült álmát megvalósítania: a Champs Elysées-n található Georges V. luxushotel tulajdonosától megvásárolta a szakértői szemmel is igazgyöngynek számító San Régis szállodát, amelyre építészeti gazdagsága és sajátos hangulata miatt esett a választása.
A három lánya és egy fia után ötödik gyermekének tekintett luxusszállodát a részletekbe menő tökéletességre törekedő libanoni szakember három év alatt eredeti formájában felújította. Antiküzletekben és árveréseken személyesen válogatta össze a szobákban található műtárgyakat. A jelenleg ismét átalakítás alatt álló épület tulajdonosát manapság leginkább az izgatja, hogy úgy adhassa át a stafétabotot gyermekeinek, hogy a San Régis továbbra is megőrizze családias jellegét.
Erre garanciát jelent a vezetőségben dolgozó két testvére és az eredetileg vegyésznek tanult lánya, a 31 éves Sarah, aki néhány éve közvetlenül az apja mellett tölti a napjait, és az ötödik csillag megszerzéséről álmodik. A hotelt érintő nagyobb döntésekben azonban az egész család részt vesz.
Sarah az MTI-Pressnek elmondta, hogy egy hagyományos családi vállalkozás megtartásához ma már szinte kötelező a terjeszkedés, ez azonban eddig a család külföldi állampolgársága miatt nehézségekbe ütközött. A francia papírok megszerzése óta viszont Elie Georges egy újabb "igazgyöngy" megvételét tervezi, amelynek eredeti, klasszikus formáját személyesen szeretné majd helyreállítani. (MTI)


Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.