Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka

A JAB Anstoetz magyarországi képviseletének meghívására az ötcsillagos Dorothea Hotel Budapestben vehettünk részt január 30-án egy olyan szakmai látogatáson, ahol a Danubius Hotels beszerzési, tervezési, műszaki szakemberei voltak Európa legnagyobb textilbeszállító cégének üzleti vendégei.

Így jár, aki egy kiadós otthoni reggeli után érkezik arra a szakmai programra, amely bőséges reggelivel indul a luxusszálloda Pavilon éttermében. Legalább evés helyett van módom az asztalnál helyet foglaló Danubius-osokkal ismerkedni, beszélgetni, miközben kávét, teát, hozzá finomságokat szolgálnak fel. Kiderül, nem lehet idén azzal vádolni őket, hogy ölbe tett kézzel ülnek bent a Danubius központban, és csak lógázzák a lábukat az asztaluk mellett.

Reggelivel indult a program  ház elegáns éttermében
Reggelivel indult a program ház elegáns éttermében
Fotó: Vágó Ágnes

Ugyanis a Dobos Péter beruházási igazgató által vezetett csapatnak annyi a feladata az idei esztendőre, hogy egy kívülállónak még hallgatni is elég.

A füredi Annabellában két szint teljes felújítása, a hévízi Aqua-egységükben szobák és a gyógyrészleg fejlesztése, a büki házban a lobby felújítása mellett idén a wellness-részlegre is sor kerül, a pesti Hungária nagyszállóban szobaszinteket öltöztetnek új ruhába, valamint a nemrégiben elkészült lobby után a konferenciarészt is átalakítják, a pesti Héliában is folytatják a szintfelújításokat, az Arénában elkezdődik a lobby átalakításának tervezése, a pesti belvárosi Erzsébet szállóban pedig tavasszal mintaszoba készül. A híres történelmi épület, az Astoria sem marad ki a sorból – ott a tervezése kezdődik annak, hogy majd a későbbiekben további átalakítások miképp valósuljanak meg.

A Danubius-lánc beruházási igazgatója mellett helyet foglaló Bakody Katalin, a JAB Anstoetz kelet-európai és magyarországi képviseletének vezetője közben épp arról mesél, hogyan tudták megvalósítani azokat a különleges kék színárnyalatú párnákat, amelyeket aztán mindenütt látunk később a házbejárás során, és amelyekből az étteremben is elhelyeztek jónéhányat. Azokról a velünk szemben lévő üvegablakokon lelógó blackout függönyökről is ejt pár szót, amely a vevő megrendelésére igencsak különleges eljárással készült, hiszen

nem csak az egyik, hanem az étteremből való rálátás okán mindkét oldalát sötétítős megoldással kellett legyártaniuk és felszerelni a vendégszobák és lakosztályok, tárgyalók hatalmas üvegfelületeire.

A Danubius-os Erzsébet szálló mintaszobája kapcsán szóba került feladat kapcsán pedig mindannyian megértően bólogatnak, hiszen pontosan értik és tudják, mekkora rizikó, milyen kihívás egy-egy mintaszoba elkészítése: ha nem valósulhat meg, sok-sok munka, tervezés, tudás, ráfordított idő, anyag, energia és nem kevés pénz veszhet kárba.

Három az egyben: épületbejárás, ismerkedés a Dorothea titkaival
Három az egyben: épületbejárás, ismerkedés a Dorothea titkaival
Fotó: Vágó Ágnes

Három épület egyben, kézzel festett Zsolnay-csempékből magasodó fal, 216 vendégszoba, a tervek szerint júliusban átadásra kerülő apartman-rész, József Nádor növényimádata, hitvese, Dorothea asszony jótékonykodása – mindezt már helyi kísérőnktől, Szabó Fruzsinától halljuk a házzal való ismerkedés, a körbevezetés során. Megnézzük a különleges festményekkel díszített lobbyt, az Anton bárt és szobákat is mutat az egyik emeleten vezetőnk.

A Danubius-csapat olyan apró jeleknek, figyelmességeknek is örül, amikor felfedezik, hogy minden ajtó mellett Braille-írással is olvasható az adott szoba száma.

A mutatott vendégterekbe belépve megcsodáljuk mindenütt a JAB által készített ágyvégeket, párnákat, lángmentes függönyöket, ágyelőket és egyéb textíliákat, de a profi szállodás csapat figyelmét az sem kerüli el, hogy

nem látnak sehol ágysálat. Vajon miért nem?

Az ötcsillagos Marriott-lánc tagja vagyunk, halljuk kísérőnktől a magyarázatot, és a brand szabályai szerint nincsenek ágysálak az egységhez tartozó luxusházak vendégszobáiban.

„Ezeket a gyönyörű folyosókat, ezt az egységes látványt folyton megszakítják a mindenhonnan szembetűnő, nagyon feltűnő tűzcsapok”, jegyzi meg egyikünk, aztán a csoport tagjai mindnyájan nevetve észbe kapnak, hiszen köztük van az energetikus kolléga is, akinek mindene a tökéletesen felszerelt és hibátlanul működő, minden igényt kielégítő tűzcsap, ami tűz esetén életet menthet, nemcsak a berendezési tárgyakat védi meg az enyészettől.

„Nagyon elhúzódott a ház elkészülte, többek közt a Covid-járványnak is köszönhetően, nyolc évig tartott a felújítás”, halljuk a körbevezetés során. Erre a nyolcéves építkezési időtartamra külön felhívják a többiek a beruházási igazgató figyelmét, aki nevetve visszakérdez: „Jól hallottam? Ugye nyolchetes határidőt emlegettek az imént?”

Mini JAB-termékbemutató - nagy figyelem közepette
Mini JAB-termékbemutató - nagy figyelem közepette
Fotó: Vágó Ágnes

Közben visszaérünk kiindulási pontunkhoz, az étterem egy félreeső pihenőrészére, ahol a JAB-os csapat tagjai, Bakody Katalin vezetésével minibemutatót tart a textilcég legújabb, legfrissebb trendek alapján készült termékeiből a meghívottaknak. Szőnyeg- és padlóminták, függönyanyagok és párnahuzatokra való elegáns textíliák járnak kézről kézre, a meghívott partnerek pedig úgy nézegetik, tapogatják az épp eléjük kerülő mintát, mint akik már látják maguk előtt – milyen lesz ez a valóságban, amikor felkerül az általuk felújításra kerülő házak vendégszobáinak vagy közösségi tereiknek valamelyikére.


Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.
Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló

Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló 

Október végén robbant a hír, hogy lebontás fenyegeti a Körszállót, hivatalos nevén a Hotel Budapestet, most újabb részletek derültek ki.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.