Egy ötcsillagos pesti szálloda a belsőépítész szemével

Az épület csodái, mint például a melegséget árasztó eredeti falfestmények, az úton-útfélen előbukkanó rejtélyes szimbólumok és a leporolt történelem mind olyan adottság, ami meghatározza a hely szellemét, de a házat megtölteni különlegességekkel - ez a belsőépítész feladata volt.

Egy szállodanyitásnál – főleg, ha valaki szabad kezet kap – az a legszebb, hogy mindenben a nulláról indulhat, aki megkapja a feladatot, mondta el Varró Zoltán sztárdizájner, egy különleges háznéző túra alkalmával, amelyre december 15-én délután került sor az ötcsillagos Mystery Hotel Budapestben.

A ház története maga volt az inspiráció

Bár a keretek adottak voltak, derült ki, de a lehetőségek közül neki kellett kiválasztani a legjobb megoldásokat. A tematika egy percig sem jelentett kötöttséget, sokkal inkább inspirációt. Olyan alapot, amire az ember folyamatosan építhet.

A cél az volt, hogy létrejöjjön egy igazi luxusszálloda, de nem a hagyományos értelemben. Ahol a luxust nem a hivalkodással, hanem a szolid, de büszke eleganciával azonosítják, ahol a magas színvonalat nem központi standardok, hanem a belső igények szerint mérhetjük. A jól bevált megoldások helyett inkább az izgalmakat kereste a tervező, a vendégektől pedig nem a sokat látott utazó illedelmes megelégedését, hanem igazi, szívből jövő rácsodálkozást remélt. Mert ha az ember egyszer felkerekedik, azért indul el, hogy valami olyat tapasztaljon a világból, amit azelőtt még sosem látott.

Tradíció és megújulás

A magyar millenniumi építőművészet egyik gyöngyszeme, a 82 szobás, ötcsillagos luxusszálloda, a Mystery Hotel Budapest. Ahol a lenyűgöző belső terek Varró Zoltán tervei alapján készültek.

A Budapest VI. kerületében, a Podmaniczky és Vörösmarty utca sarkán található eklektikus épületet a Magyar Szabadkőművesek Szimbolikus Nagypáholya építtette 1896-ban. A Ruppert Vilmos műépítész által megálmodott tereket a XIX. század egyik legelismertebb magyar festőjének, Than Mórnak művei díszítették, az üvegablakokat a világhírű Róth Miksa készíttette.

Az épület történelme során több ízben tulajdonost és funkciót váltott, jelenlegi formáját a nemzetközi szinten jegyzett és elismert sztárdizájner, Varró Zoltán tervei alapján nyerte el.

Luxus és varázslat

A szálloda a legújabb trendeknek megfelelően önálló tematikával várja vendégeit, mely a luxus - varázslat - élmény hármasára épül. A koncepciót a több mint százéves épület történelmi örökségét tiszteletben tartva, annak építészeti értékeit megőrizve különleges megoldások, egyedülállóan újszerű vizuális trükkök, optikai illúziók egészítik ki és teszik teljessé.

A tervező nem elégedett meg azzal, hogy az épület közös tereit újjávarázsolta: munkatársaival két éven át dolgozott azon, hogy minden egyes szobában egyedi, különleges hangulat bűvölje el az érkezőket: ezt sejtelmes fényekkel, puha szőnyegekkel, kristályon csillanó festményrészletekkel valósította meg.

Az épület szíve a The Great Hall Restaurant & Lounge. A terem meghatározó része az óriási csillár, az oszlopok, a súlyos függönyök és a loggiára vezető két vas csigalépcső. A ház egyik felső szintjén lévő étterem gasztronómiai inspirációját a nagypolgári, századfordulós ízek adták, amelyeket - az épülethez hasonlóan - a mai kor szellemének megfelelően, a nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező séf és csapata dolgozott át.

Lakosztályai egytől egyig unikumok

A szállodában 3 különböző stílusú szobát találunk, amelyek a görög oszloprend alapján a dór, a ión és a korinthoszi neveket viselik. Az antik görög oszlopnak meghatározó szerepe van a szálloda tematikájában, olyannyira, hogy visszaköszönnek a közös terekben is.

A lakosztályok is maradandó élményt ígérnek: az Atelier Studio egy festőművész otthonát idézi meg, a Da Vinci Suite századfordulós szellemben nyújt fenséges kényelmet, a Monalisa Studio pedig egy üvegfalú és üvegtetőjű építészeti különlegesség.

Miért pont a spa és a tetőtéri bár lenne átlagos?

A The Secret Garden Day Spa egyedülálló spa egész Magyarországon. A gyönyörű eklektikus épület belső udvara igazi elvarázsolt barokk kertté változott, ahol hatalmas pálmafák alatt pihenhetnek a vendégek.

A spa-rész a szállóvendégek mellett a budapesti közönséget is várja luxus testkezelésekkel, személyi edzéssel.

A The Sky Garden Rooftop Terrace tetőteraszról Budai Várra nyíló kilátást élvezhetnek a vendégek, az épület tetején egy privát, szabadtéri jacuzzit is kipróbálhatnak.

A szálloda épületében külön bejárattal közelíthető meg három rendezvényterem, ahol konferenciák és privát rendezvények is otthont találnak. 

Nemzetközi és hazai elismerések

• A 23. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton a szálloda kategóriában az első hely (2021 NOV)

• Business Excellence díj -Legjobb Budapesti Business Hotel (2020 SEPT)

• Gold Key Awards ’for Excellence in Hospitality Design’ díjak 2019 (Legjobb európai Luxus Vendégszoba, Legjobb európai Luxus Lobby döntős)

Forrás: Mystery Hotel / Turizmus Online


NGM: februárban 1 millió feletti vendégérkezés a hazai szálláshelyeken

NGM: februárban 1 millió feletti vendégérkezés a hazai szálláshelyeken 

A belföldi vendégek száma 5,4 százalékkal 485 ezerre nőtt, míg a külföldi turisták száma több mint 22 százalékkal 536 ezer főre emelkedett.
Ennyit ettek-ittak egy év leforgása alatt a Tribe hotel vendégei

Ennyit ettek-ittak egy év leforgása alatt a Tribe hotel vendégei 

Beszédes adatok és izgalmas tapasztalatok egy hotel első évéből – így indult a TRIBE Budapest Stadium.
Moore-jelentés: a globális hotelipar eredményei 2024-ben

Moore-jelentés: a globális hotelipar eredményei 2024-ben 

A gazdasági kihívások és a geopolitikai bizonytalanság ellenére rekordévet zárt a nemzetközi szállodaipar.
Danubius-kutatás: mi számít a vendégnek, ha Budapesten foglal szállást?

Danubius-kutatás: mi számít a vendégnek, ha Budapesten foglal szállást? 

A Danubius Hotels (DH) a budapesti szállodáikba látogató külföldi turisták körében végzett kutatást.
Az egész hétvége a kutyabarátságról szól a tokaji ötcsillagos házban

Az egész hétvége a kutyabarátságról szól a tokaji ötcsillagos házban 

Ezzel hívja fel a figyelmet a felelős állattartásra a Minaro Hotel Tokaj MGallery.
Az Accor hűségprogramja immár százmilliós tagsággal rendelkezik

Az Accor hűségprogramja immár százmilliós tagsággal rendelkezik 

A szállodacsoport globális hűség- és kedvezményprogramja most köszöntötte százmilliomodik tagját.
Határmenti családbarát szálloda az Accent Hotels portfóliójában

Határmenti családbarát szálloda az Accent Hotels portfóliójában 

Olyan megoldásokkal, amelyek a gyerekkel érkező vendégek kényelmét szolgálják.
Így állnak a foglalások eddig a tavaszi időszakban

Így állnak a foglalások eddig a tavaszi időszakban 

A Szallas.hu legfrissebb adatai szerint.
Kastélyszállodások éves találkozója az alsópetényi Prónay-kastélyban

Kastélyszállodások éves találkozója az alsópetényi Prónay-kastélyban 

Sikeresen lezajlott a Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetségének éves közgyűlése.
Újjászervezte értékesítési csapatát az Accent Hotels

Újjászervezte értékesítési csapatát az Accent Hotels 

Magyarország piacvezető független szállodaüzemeltetője öt szakembert léptetett elő értékesítési csapatában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.