Értékesítené Appeninn-részesedését a BDPST

Eladná az Appeninn Nyrt.-ben meglévő 29,30 százalékos tulajdonrészét a luxusszállodákat is BDPST Zrt. ingatlanfejlesztő és -forgalmazó társaság, ennek lehetőségeiről tárgyalásokba kezd ingatlan- és tőkepiaci szereplőkkel.

Budapesten az Andrássy úton és a Vörösmarty téren, valamit Turán és Visegrádon felsőkategóriás hoteleket fejlesztő BDPST az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében felidézte, hogy a cég 2018 decemberében szerzett az Appeninn Nyrt.-ben 20,59 százalékos tulajdoni hányadot, amelyet 2019 novemberében növelt 29,30 százalékra. Jelentős portfólióval és komoly növekedési potenciállal rendelkező tőzsdei társaságban szerzett részesedést a BDPST Zrt., amelyet az Appeninn Nyrt. eredményei azóta is igazoltak. Az Appeninn sikeresen fogott nagyszabású fejlesztési projektekbe, hajtott végre akvizíciókat, vont be friss forrást és épített új menedzsmentcsapatot - emelte ki a közleményben Tiborcz István, a BDPST minősített többségi tulajdonosa. A BDPST tulajdonszerzése óta eltelt időszakban az Appeninn jelentős fejlődésen ment keresztül. A tájékoztatás szerint a társaság a dinamikus növekedést megcélzó ötéves üzleti stratégiájának megfelelően jelentős ingatlan-akvizíciókat hajtott végre, elsősorban a minőségi budapesti irodaházak piacán. Így került a tulajdonába a többi között az Ü48 Corner Center és egy nagy értékű, Montevideo úti irodaépület.

Megjelent az Appeninn a turisztikai piacon is: a Club Aliga területén, illetve Balatonfüreden a teljes balatoni turizmus szempontjából meghatározó, hosszú távú kikötő- és szálláshely-fejlesztési projektekbe fogott bele. Az Appeninn a további növekedés megalapozásához sikeresen vont be 20,1 milliárd forintnyi, kedvező kamatozású friss forrást az MNB növekedési kötvényprogramjának keretében, piaci intézményi befektetők és a jegybank részvételével zajló aukción. A BDPST egy rendkívül sikeres tőzsdei társaságban meglévő tulajdonrészét értékesíti most - hangsúlyozta közleményében a vállalat. "Annak idején azért is kezdtem el komolyabban ingatlanbefektetésekkel foglalkozni, mert ez egy olyan terület, amelyet kevésbé érintenek állami és önkormányzati tenderek, én pedig még a látszatát is el akartam kerülni annak, hogy a személyem miatt előnyben részesülnének az érdekeltségeim. Ahogy korábban is jeleztem, nem kívánok olyan cégben tulajdonos lenni, amely állami és önkormányzati támogatások elnyeréséért indul" - fejtette ki a közleményben Tiborcz István. "Az Appeninn Nyrt. most két balatoni ingatlanfejlesztési projektjéhez vissza nem térítendő állami támogatást nyert el a független menedzsment döntése alapján beadott pályázatok útján, amely véleményem szerint összhangban van a társaság hosszú távú érdekeivel. A fenti vállalásom alapján azonban fel kívánom oldani az ellentmondást és meg kívánok válni a társaságban meglévő érdekeltségemtől" - jelezte a BDPST minősített többségi tulajdonosa.

Az Appeninn Nyrt. a Club Aliga, illetve a balatonfüredi kikötő fejlesztésére, a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program keretében nyújtott be pályázatot vissza nem térítendő állami támogatásokra; a két fejlesztési tervhez áprilisban összesen 2 milliárd forintot el is nyert. A Club Aliga üdülőközpont területén az évtizedek óta elhanyagolt épületek elbontását, illetve a zöldterület rekultivációját követően teljes körű korszerűsítésbe kezd az Appeninn, amelynek részét képezi egy 150-200 szobás szálloda felépítése, valamint egy új kikötő és parti étterem létrehozása is. A balatonfüredi fejlesztés pedig a kikötő teljes körű felújítását, illetve a városközpont beépítetlen területén egy prémium kategóriás szállodakomplexum felépítését foglalja magába. A szálláshelyfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok elbírálása jelenleg is folyamatban van. A projektek megvalósításával a balatoni turizmus újjászületett turisztikai központokkal, a helyi lakosok és nyaralótulajdonosok hozzáférhető, a mai igényeknek megfelelő pihenési lehetőségekkel gazdagodnak - hangsúlyozta Tiborcz István a közleményben. Hozzátette: a csaknem négyezer Appeninn-részvényes érdeke is azt kívánta, hogy a társaság pályázzon a vissza nem térítendő támogatásra.

"Ennek a helyzetnek a feloldására hoztam meg a szükséges döntést" - mutatott rá. A közlemény szerint Tiborcz István meggyőződése az is, hogy az Appeninn Nyrt. reputációjára árnyat vetettek az elsősorban a személye ellen irányuló, politikai indíttatású támadások. "Ezen sajnos sem a társaság önmagukért beszélő üzleti eredményei, sem a tőzsdei jelenlét, illetve az azzal járó transzparencia nem tompított, sőt. Az ilyen jellegű támadások nemcsak a társaságnak és a BDPST tulajdonában lévő részesedésnek, hanem valamennyi kisbefektetőnek is ártottak" - fűzte hozzá a BDPST Zrt. minősített többségi tulajdonosa. Az Appeninn részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír a szerdai kereskedést 2,69 százalékos erősödéssel, 267 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 547 forint, a legalacsonyabb 196 forint volt.

Forrás: MTI


Újabb rangos nemzetközi díjat nyert el a Hunguest Hotels megújult arculata

Újabb rangos nemzetközi díjat nyert el a Hunguest Hotels megújult arculata 

A 2009-ben alapított A’ Design Award & Competition a világ legnagyobb zsűrizett nemzetközi design versenye.
Superbrands díjas a Bükfürdő Thermal & Spa

Superbrands díjas a Bükfürdő Thermal & Spa 

Nyugat-Magyarország egyetlen fürdőjeként nyert Superbrands díjat a Bükfürdő Thermal & Spa.
Átadták a legjobb konferencia és wellness szállodáknak járó díjakat

Átadták a legjobb konferencia és wellness szállodáknak járó díjakat 

Az idei díjátadó ünnepség a közelmúltban megújult a Városligetben található Millennium Házában található Millennium Kávéház és Étteremben került megrendezésre.
Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben

Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben 

Második alkalommal hirdette meg a szálloda egész napos, ingyenes programját május 11-én, szombaton.
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Új szállodai brand érkezik Budapestre

Új szállodai brand érkezik Budapestre 

Ez lesz a nemzetközi márka első magyarországi tagja.
Beszámoló a hazai szállodások tavaszi (59.) közgyűléséről / 2. rész

Beszámoló a hazai szállodások tavaszi (59.) közgyűléséről / 2. rész 

Az MSZÉSZ május 14-én, a Grand Hotel Esztergomban tartott szakmai találkozójának három érdekes előadásáról számolunk be.
Újabb lazulós skybar nyílt a BudaParton

Újabb lazulós skybar nyílt a BudaParton 

Buda legújabb skybarja a Radisson BudaPart tetején várja vendégeit.
Egy híján 60: Esztergomban tartották tavaszi (59.) közgyűlésüket a hazai szállodások

Egy híján 60: Esztergomban tartották tavaszi (59.) közgyűlésüket a hazai szállodások 

Helyszíni beszámoló a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) tavaszi közgyűléséről.
így kötelezte el magát a fenntarthatóság mellett az Év zöld szállodája

így kötelezte el magát a fenntarthatóság mellett az Év zöld szállodája 

Hazánk vezető márkái közül többen is kiemelkednek ezen a téren, amikor pedig a különböző szektorból érkező magyar márkák összefognak, akkor születnek az igazán jó megoldások.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.