Folyamatosan nő a vendégéjszakák száma Egerben

Ezzel együtt az idegenforgalmi adóból származó önkormányzati bevétel is emelkedik.

Egerben folyamatosan nő a bevallott vendégéjszakák száma és ezzel együtt az
idegenforgalmi adóból származó önkormányzati bevétel is. A Polgármesteri Hivatal Adó
Irodájának összesítése szerint a 2014-es esztendő első három hónapjában az
idegenforgalmi mutatók túlszárnyalták az előző három év adatait. Mind a bevallott
vendégéjszakák száma, mind az adóköteles vendégéjszakák száma, mind a
beszedett adóösszegek azt mutatják, hogy Eger egyre keresettebb idegenforgalmi
célponttá válik.



A fenti tények különösen pozitívnak mondhatók azért, mert tudvalévő, hogy a
történelmi belvárost megújító, nagy beruházási program kellős közepén tart a város,
és szintén országosan ismert tény, hogy építkezéssel, korlátozásokkal járó turisztikai
fejlesztést végeznek a Dobó István Vármúzeumban is. Ezzel együtt is nagyon sokan,
egyre többen kíváncsiak Egerre. A város kommunikációjában tudatosan nagy hangsúlyt fektetnek a megújuló Eger gondolatára, az a cél, hogy akik most ellátogatnak ide,
bizonyosan visszatérjenek majd, hogy megnézzék, miként újult meg Eger belvárosa,
valamint kíváncsiak lesznek arra is, milyen új attrakciókat nyújt számukra az Egri Vár.


Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.
Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.
Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra

Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra 

A budapesti Mövenpick Hotel Budapest Centre története mesébe illő, megjelenése lenyűgöző.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.