Kínai szálloda a szovjet tábor helyén

Gyógyvizes szállodát építhetnek a kínaiak Balatonszemesen, a hajdani szovjet tábor területén – ha más befektető nem előzi meg a kínai partnert.

"Aki előbb viszi a területet, azé" – mondta Takács József balatonszemesi polgármester. Takács hozzátette: "Való igaz, hogy kínai barátainknak is felajánlottuk az egykori orosz tábor 2,5 hektáros területét, ahol ötcsillagos gyógyszálló épülne, hasznosítva végre a település határában talált gyógyhatású termálvizet. Az ingatlan előtt közvetlenül vízparti terület van, ahol további fejlesztések lehetségesek."

Balatonszemes Dongying városával vette fel a kapcsolatot, a kínai delegáció az ősszel járt a balatoni községben, s akkor vetődött fel az is: jöjjön létre testvértelepülési együttműködés a két fél között. "Dongying kőolaj-kitermeléssel foglalkozó város, szívesen fektetnének be Európában" mondja a szemesi polgármester hozzátéve, hogy érdekli őket a gyógyszálló-építés, a többi már a további tárgyalások függvénye.

Takács arról is beszámolt: egy angol beruházó cég magánkórházat építene az egykori Bagódomb kemping területén. Ez nem helyi betegekre létesülne, hanem az egészségturizmus keretében szállítanák, csábítanák Balatonszemesre a gyógyulni vágyókat. (Sonline.hu)


„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.
Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak

Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak 

A Hyatt luxusszállodalánc folytatja terjeszkedését a régióban az AluaSoul Sunny Beach megnyitásával Bulgáriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.