Háromszoros hurrá a Párisi Udvar Hotel Budapestnek!

Ugyanis az ötcsillagos ház három díjat is bezsebelt a Luxe Global Awards-on.

A díj célja, hogy az iparágon belül új mércét felállítva mutassa be a legkiemelkedőbb desztinációkat a luxus utazók körében. A Luxe Global Awards átlátható és szigorú követelményeket támasztó szavazási rendszerén keresztül a turisták értékelik a versenyben résztvevőket, kiemelkedő szolgáltatás-nyújtásuk és a szakértelmük alapján.

A Luxe Global Awards a napokban hirdette ki díjazottjait, akik között a legjobb luxusszállodák, fürdők és éttermek sorakoznak fel a világ minden tájáról. A nyertesek különböző kategóriákban részesültek kitüntetett értékelésben.

A Párisi Udvar Hotel Budapest a „Best Luxury Iconic Hotel Globally”, a „Best Luxury Heritage Hotel in Europe” és a „Best Luxury 5 Star Hotel in Hungary” kategóriákban ért el első helyezést.  

 

„Nagy örömünkre szolgál, hogy szállodánk szolgáltatásait és kollégáink odaadó munkáját nagyra értékelték a szavazók, amelynek eredményeként három díjat nyertünk el a 2023-as Luxe Global Awards-on. Az épület bámulatos belső tereivel és múlt századot idéző atmoszférájával repíti vissza vendégeit a múltba. A lenyűgöző enteriőr mellett célunk, hogy minden területen a legmagasabb színvonalat képviseljük, legyen szó szobáink kényelméről vagy az általunk biztosított kulináris élményekről”, mondta Schwindt-Kiss Andrea, a Párisi Udvar Hotel Budapest szállodaigazgatója az elismerés kapcsán.

 

 

Forrás: Párisi Udvar / Turizmus Online


SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben

SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben 

A soproni Lőverek egy apró. romantikus szálláshelyén igazi házi muzsika szól majd a fesztivál ideje alatt.
Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.
Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.