Idén is keresik a legjobb szálláshelyeket

Idén június elsején újraindul az ország legnagyobb turisztikai megmérettetése, az Év Szállása verseny. A tavaly 200 ezer utazót és mintegy 12 ezer szálláshelyet megmozgató verseny új kategóriákkal is bővül: megválasztják a legromantikusabb, a leginkább családbarát, valamint a legvonzóbb külföldi szálláshelyeket is. 

A Szallas.hu 2013-ban első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal hívta életre az Év Szállása versenyt. „Úgy éreztük, hogy a 12 000 szállásadó partnerünkkel és a havi 1 500 000 látogatóval együtt rendelkeztünk kellő mennyiségű minőségi információval ahhoz, hogy kihirdethessük az Év Szállását Magyarországon. A legnagyobb eredménynek azt tartjuk, hogy a tavalyi évben felerősödő belföldi turizmusra sikerült még jobban ráirányítanunk a figyelmet” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

 „Az Év Szállása 2013 díj nagy elismerést jelentett mindenkinek, aki a szálloda kialakításában és üzemeltetésében részt vett. Ez az egyik legfontosabb bizonyítéka a jó munkavégzésnek. Számos gratulációt kaptunk vendégeinktől is, így a díj jelentős népszerűség-növekedést eredményezett szállodánknak és Gyula városának is” – mondta Havas István, az Év Szállása fődíjat tavaly elnyerő Családi Wellness Hotel Gyula ügyvezető igazgatója.

A 2014. június 1-jén újra elinduló megmérettetés keretében három főkategóriában keresik a legjobb szálláshelyeket. Az interneten leadott szavazatok alapján a népszerűségi, a vendégvélemények összesítése után a minőségi, míg mindezeket figyelembe véve a zsűri megítélése alapján a szakmai fődíjakat adják át. „Legfőbb célunk, hogy a díj által elismerjük azt a rengeteg erőfeszítést, ami egy szálláshely sikeres üzemeltetésével jár, illetve így szeretnénk kihangsúlyozni a minőség fenntartásának és javításának fontosságát is Magyarországon. Úgy gondolom, hogy ez már tavaly is sikerült, a díjazottak ugyanis átlagosan 40 százalékos forgalomnövekedést értek el a Szallas.hu-n keresztül a díjátadó óta eltelt hónapokban” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

Külön kategória a romantikában és családbarátságban

A tavalyi évhez képest változást jelent, hogy idén a legromantikusabb, illetve leginkább családbarát szálláshelyet is megválasztják. Ezenfelül a 8 országban jelen lévő Szallas.hu a vendégek szavazatai és a szakmai zsűri véleménye alapján a legvonzóbb külföldi szálláshelynek is ad díjat. Ezzel párhuzamosan idén is versenyeznek azok a hazai települések, ahol legalább egy regisztrált szálláshely elérhető: a legtöbb voksot gyűjtő hely kapja az Év Turisztikai Központja címet, míg az Év Feltörekvő Turisztikai Központja díjjal azt a várost vagy községet jutalmazzák, ahol a turisztikai fejlesztések révén az egy szálláshelyre eső foglalási szám a legnagyobb mértékben nő az előző évhez viszonyítva. Az előbbi díjat tavaly Hajdúszoboszló, míg az utóbbit Nyíregyháza kapta.

Forrás: Szallas.hu


Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.