Kaland a Kempinski konyháján

Igazán különleges miniküldöttség érkezett Szekszárdról február 10-én a Kempinski Hotel Corvinus Budapest konyhájára, ahol a luxushotel profi gasztrocsapata fogadta a vendégeket. Akik egy teljes napon át beavatták a finger food készítés rejtelmeibe Magyarország első, kizárólag fogyatékosokat foglalkoztató éttermének, az Ízlelő dolgozóit.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Szendi Árpád irányításával  a pesti szálloda konyhájáról tanították Évi szakácsot és a szekszárdi kis étterem konyhafőnökét, Pétert, miképp készüljenek egy-egy rendezvény fogadására.

Ágoston Péter konyhafőnök és Gyulai Zoltánné, Évi szakács izgatottan keltek aznap, bár Évi nem először járt az ötcsillagos szálloda konyháján. Hiszen korábban már egy napot eltölthetett – akkor a szintén a szálloda területén található Nobu szakácsai mutatták meg a szusi készítés csínját, bínját.

Most is konkrét céllal érkeztek, és a Kempinski pozitív hozzáállását dícséri, hogy az első szóra igent mondtak arra a felkérésre, hogy a szekszárdi Ízlelő konyháján dolgozók szeretnének tanulni és továbbfejlődni a finger food készítés területén. Mivel a luxushotelben aznap, szerda este nagyrendezvényt bonyolítottak – erre készültek napközben a konyhán, és arra is szakítottak időt, hogy Évit és Pétert tanítgassák.

Szuvid eljárással készített scampit, ananászt és füstölt lazacot tűztek pálcikákra a szekszárdiak, közben a szuvidolás lényegét is elmagyarázták és megmutatták Éviéknek, majd csirkemell falatkákat készítettek közösen. Amibe babérlevél, fokhagyma, bors, curry is került, bécsi panírba forgatták a húst, így sütötték ki. Uborkalevest is tálaltak az ÉS konyháján aznap kis pohárkába – ezt is megtanították az Ízlelősöknek.

A megváltozott munkaképességűek minicsapata új tudás birtokában búcsúzhatott a nap végén a hotel konyháján dolgozó topszakácsoktól, akiket nagy köszönet illet a példamutató és önzetlen szakmai oktatásért, valamint azért a kedves és baráti légkörért, amilyen módon a kissé megilletődött, vidékről érkező kollégáikat fogadták.


Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.