Nevéhez számos rangos szakmai esemény, verseny és kiadvány megálmodása és megvalósítása fűződik. Korábban a Gault&Millau Magyarország szerkesztőjeként a szállodák hivatalos tesztelője volt, dolgozott a Stahl magazin újságírójaként, a Decanter bormagazin rovatvezetőjeként, valamint a Meglepetés és a First Class magazin főszerkesztőjeként. Részt vett a Kreatív magazin első számának létrehozásában, és két fesztiválnagydíjas, hazai és nemzetközi elismerést is kapott dokumentumfilm ötletadó-riportere, amelyeket Almásy Tamás rendezővel közösen készített. A Klasszis TopDesign 2025 zsűrijének tagja.
Milyennek látja a főszerkesztő-zsűritag a mezőnyt 2025-ben? Akadnak-e kiemelkedően sikeres, „biztos befutó” pályaművek, vagy inkább kiegyenlített az idei pályázatok köre? És vajon hoz-e az idei verseny meglepetést – olyan eddig ismeretlen, rejtett gasztronómiai vagy turisztikai gyöngyszemeket, amelyeket épp most fedezhet fel a zsűri, az idei bírálatok során?
„A kevesebb több” – ez a jól ismert mondás most kivételesen nem igazolódott be, hiszen az idei versenyre rekordszámú pályázat érkezett. Szinte nem volt olyan kategória, amelyben ne versenyeztek volna az ország valamely vidékéről, vagy akár Budapestről. Pedig idén igazán magasra tettük a mércét: három teljesen új kategóriát is meghirdettünk, amelyekre korábban sosem volt példa. És talán az újdonság varázsának is köszönhetően a New Concept – gasztrohelyszín, a Restrooms (a közösségi média korában az influenszerek egyik kedvenc poszt-helyszíne), valamint az Unikális szálláshelyek kategóriák mind nagy érdeklődést váltottak ki. A válasz tehát egyértelmű: minden új kategóriában érkeztek pályázatok, méghozzá olyan számban és minőségben, hogy valóban komoly összevetést igényel majd a személyes zsűrizés alkalmával, hogy melyik érdemli meg a legjobb címet.
Az idei pontozás egyik legnagyobb kihívása éppen az volt, amikor „körtét kellett az almával” összehasonlítani – olyan helyszínek és koncepciók között dönteni, amelyek mind különböző területen mutattak kiemelkedőt. Míg az egyik pályázat bizonyos szempontból verhetetlen minőséget hozott, addig a másikban akadt egy-egy annyira kreatív vagy megható elem, hogy szinte lehetetlen volt dönteni. Ezeket az eseteket már a személyes zsűrizésre hagytam – ott majd közösen próbáljuk megtalálni a számomra még kérdéses győztest.
Egy azonban biztos: rendkívül inspiráló pályázatok születtek idén. Meglepő, kreatív megoldásokat láttam, és újra felszínre kerültek azok a rejtett gyöngyszemek, amelyekről minden évben csak ezen a versenyen szerzek tudomást. Pedig egész évben járom az országot, új helyeket fedezek fel, meghívásoknak teszek eleget – mégis, mindig akad valami, ami teljesen új élményt ad. Olyan különleges, eddig elrejtett szépségek ezek, amelyek ott vannak körülöttünk, csak éppen még felfedezésre várnak.