Mi kell a magyar vendégnek?

A harmadik negyedévben mintegy 10 százalékkal bővült a belföldi turizmus a Szallas.hu adatai alapján. Az elmúlt három hónap egyértelmű nyertese Somogy megye, mely a belföldi vendégek közel 16 százaléka számára biztosított szálláshelyet. A jelenleg is zajló Év Szállása verseny elemzéséből az is kiderült, hogy a vendégek elégedettségének három alappillére a vendéglátó kedvessége, a foglalás során megadott leírásoknak megfelelő szolgáltatások és a tisztaság.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Annak ellenére, hogy júliusban és augusztusban is bőven akadtak hideg napok, ismét rekord negyedévet zárt a belföldi turizmus – a Szallas.hu elemzése alapján 10 százalékos volt a bővülés 2014 hasonló időszakához képest. „A vendégéjszakák számát vizsgálva az 1 éjszakás kiruccanások népszerűbbek lettek, mintegy 4 százalékkal bővültek, így az elmúlt három hónapra is igaz volt a korábbi évek tapasztalata: inkább többször megyünk rövidebb időre – az összes foglalás kétharmada 1-3 éjszakás kikapcsolódásra szólt” – mondta Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

A legnépszerűbb települések rangsorában nem történt változás 2014-hez képest: Siófok, Budapest, illetve Hajdúszoboszló volt a leggyakoribb választás a vendégek körében. A megyék közül a nyári szezont egyértelműen Somogy zárta a legjobban, a dobogós helyezések sorában Pest, illetve a Balaton északi partjáig érő Veszprém megye következett. Az elmúlt negyedévben e három régió a belföldi turizmus 37 százalékát adta, a legtöbb nyaraló egyébként Budapestről, Debrecenből, illetve Szegedről érkezett.

 

  A 10 legnépszerűbb település az év harmadik negyedévében (2015. július 1. – szeptember 30.)

(Zárójelben a tavalyi év hasonló időszakának helyezései.)

1. Siófok (1.)

2. Budapest (2.)

3. Hajdúszoboszló (3.)

4. Balatonfüred (4.)

5. Eger (5.)

6. Balatonlelle (-)

7. Gyula (6.)

8. Szeged (6.)

9. Zamárdi (-)

10. Zalakaros (10.)

 

A 10 legnépszerűbb település az elkövetkezendő 3 hónapban (2015. október 1. – december 31.)

(A 2015. szeptember 30-ig beérkezett előfoglalások alapján.)

1. Budapest

2. Eger

3. Gyula

4. Miskolctapolca

5. Hajdúszoboszló

6. Pécs

7. Sopron

8. Szeged

9. Hévíz

10. Zalakaros

 

 A Szallas.hu november 5-ig tartó Év Szállása verseny keretében azt is megvizsgálta, hogy mik a vendégelégedettség legfőbb tényezői, melyhez mintegy 250 000 vendég szöveges visszajelzéseit elemezték ki.

"A pozitív vélemények között leggyakrabban a vendéglátó kedvessége jelenik meg, amit az »azt kaptuk, amit ígértek« típusú mondatok, illetve a szállás tisztaságára tett kedvező utalások követnek. Ha egy szálláshely étkezési lehetőséget is kínál, annak minőségére szintén érdemes odafigyelni, hiszen a visszajelzések alapján a vendéget a hasán keresztül is le lehet nyűgözni. Negatívumként általában épp az jelenik meg, ami egy jó vendégértékelésben pozitív előjellel szerepel. Ezenkívül gyakran a nem megfelelő hőmérséklet okoz bosszúságot a nyaralóknak” – mondta Varga Zoltán.

Forrás: Szallas.hu

Forrás: Vendég&Hotel Online


Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél

Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél 

A fejlesztésnek köszönhetően a mesterséges intelligencia a valós árak és szabad kapacitások alapján immár foglalási linket generál a vendégnek közvetlenül a chatablakban.
Tokajban életre kel Dél-Amerika

Tokajban életre kel Dél-Amerika 

Egy mentett lajhár, inka legendák és az Amazonas különleges hangulata – új fejezet a Minaro Hotel történetében.
    Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom

Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom 

Az egykori Zichy Park Hotel új szerepkörben tér vissza a hazai szállodapiacra.
Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken

Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken 

Az elmúlt egy évben jelentősen visszaesett a turisztikai célú kiadó lakások kínálata a Kanári-szigeteken.
Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait

Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait  

Tavaly magyar kastélyszálloda is elnyerte az előkelő elismerést.
Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában

Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában 

Gyógyturisztikai desztinációval bővül a lánc hálózata.
Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben

Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben 

A kiállítás 2026. július 15. és augusztus 15. között várja a látogatókat.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Fordulópont előtt a Booking Holdings

Fordulópont előtt a Booking Holdings 

A lépés jelentős változást jelent a Booking Holdings eddigi működésében.
A debreceni reptéri szálloda közzétette foglaltsági adatait

A debreceni reptéri szálloda közzétette foglaltsági adatait 

Hetven százalékos foglaltsággal működött első évében az ibis Styles Debrecen Airport szálloda.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.